2024. március 29. - Auguszta

Módosítják a villamos energia törvényt

Olajos Péter MDF európai parlamenti képviselő februárban kérte Kákosy Csaba gazdasági minisztertől a kis szélerőművek engedélyezésének felülvizsgálatát, mivel 0,5 kW névleges teljesítőképességtől már az építésügyi hatósághoz kellett fordulniuk. A miniszte
2008. március 26. szerda 13:46 - Hírextra
A képviselő februári levelében emlékeztetett rá, hogy a Villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: VET) 2007. áprilisi törvénytervezetében még 20 kW teljesítmény-érték szerepelt a kiserőművek engedélykérésének feltételeként, később ezt csökkentették 0,5 kW-ra, ami a valós viszonyokat alapul véve érthetetlenül alacsony.

Kákosy Csaba válaszában elismerte, hogy a VET 116. §-a szerinti, nem építésügyi engedélyköteles kiserőművi kör teljesítőképességének mértéke a jogszabály előkészítés során valóban módosult, de az érintett gazdasági szereplők és érdekképviseletek nem tettek ezzel kapcsolatban észrevételt és az országgyűlési vita során benyújtott számos módosító indítvány egyike sem érintette a VET szóban forgó rendelkezéseit, a hatáskörök módosítását.

A képviselő felvetését – amit iparági szereplők is megerősítettek – a miniszter és az építésügyi hatósági jogköröket gyakorló Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) is szakmailag megalapozottnak tartják és a kiserőművi kör teljesítőképességének határát 50 kVA mértékben javasolják meghatározni.

A miniszter tájékoztatása szerint már tettek lépéseket annak érdekében, hogy a VET 116 §-ának szükséges módosítása a lehető leghamarabb, az Országgyűlés által jelenleg tárgyalt földgázellátásról szóló törvényjavaslat elfogadásának keretében megtörténhessen.

Olajos Péter üdvözölte a miniszter törvénymódosítási kezdeményezését és reményét fejezte ki, hogy a módosítás minél előbb hatályba léphet, elősegítve ezzel további szélerőművek, szélkerekek megépítését, illetve a környezetvédelmi célok és Magyarország uniós vállalásainak elérését.

A képviselő elsősorban nem saját sikerének tartja a törvényi kiigazítást, azt a hazai szélenergia hasznosításért és annak elterjedéséért küzdő civil szervezetek állhatatos munkája eredményének nevezte.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását