2024. március 29. - Auguszta

A "reformkapkodás" legújabb szimbóluma

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) szétverése a kormányzati "reformkapkodás" legújabb szimbóluma - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
2008. március 13. csütörtök 13:27 - Hírextra

Az MDF megdöbbenve tapasztalta a kormány újabb kapkodó, reformintézkedésnek nevezett lépését, amelynek célja az utolsó nagy nemzeti vagyontárgyat képező Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. szétverése - közölte sajtótájékoztatón az ellenzéki képviselő.

Mint mondta, pártja azért is értetlenül áll a jelenség előtt, mert az MVM és annak vezetése évek óta azt a stratégiai feladatot hajtja végre, amelyet a tulajdonos állam, illetve a kormány jóváhagyott.

agyarázatként Herényi Károly elmondta: az állami tulajdonú MVM holdinggá szervezése két éve folyik. Az átalakítás befejeződött, és a kitűzött cél, vagyis, hogy 40 milliárd forint haszna legyen a költségvetésnek, teljesült. Hozzátette ugyanakkor, hogy a képződő nyereséget a kormány nem technológiai fejlesztésre fordította, hanem a költségvetés "feneketlen kosara szippantotta azt be".
Az MDF szerint érthetetlen, hogy a kormány miért készül egy olyan árampiaci szabályozásra, amellyel kapcsolatba minden MVM-es szakértő azt mondja, a jelenlegi kínálati viszonyok mellett mintegy 30-40 százalékos áremelkedéssel járna.

Herényi Károly szerint egyedül az SZDSZ támogatja a liberalizáció mostani időpontját. Mint kiemelte, az MDF azt vallja, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű vállalatokat nem szabad teljes mértékben kiengedni az állami felügyelet alól. Kitért arra, hogy az MDF már korábban támogatta, hogy kellő előkészítés után tőzsdére vigyék az MVM kisebbségi tulajdonrészét, 25 százalékát.

Egy erős Magyar Villamos Művek Zrt. többségi nemzeti tulajdonban komoly ártompító hatással tud bírni - vélekedett a frakcióvezető.

Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője a villamos művek kapcsán a hosszú távú áramvásárlási szerződésekre hívta fel a figyelmet. Összesen tíz darab szerződésről van szó, amelyek közül hét esetében a szolgáltató 20-25 százalékkal olcsóbban adja az áramot, mint a jelenlegi piaci ár.

Ezeket a szerződéseket az EU irányelvei szerint már újratárgyalta a Magyar Villamos Művek Zrt., és ennek hatására rövidebbek lettek a futamidők, valamint termékalapúvá alakították a szerződéseket - tette hozzá Katona Kálmán. Szerinte ha ezeket a kormány felbontaná, akkor garantáltan 20-25 százalékos áremelkedés következne be.

A képviselő úgy vélte, a piacnyitás hosszú távon kiegyensúlyozott európai árat fog eredményezni, de ha ennek az állami eszközétől megválunk, teljesen ki leszünk szolgáltatva a piacnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

KisTehen
2008. március 13. 13:38
Az elemiszerarak az egekben, a rezsi az egekben, a berek meg a beka segge alatt.

Mit kepzelnek ezek?

Azt hiszik, hogy ezt buntetlenul megtehetik velunk?

Nem volt nekik eleg a vasarnapi nepszavazas? Tobbet akarnak?
KisTehen
2008. március 13. 13:36
Szornyu, amit ez a ... kormany elkovet ellenunk! Ezert minimum bortonbuntetes jarna!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását