2024. március 29. - Auguszta

Újabb demonstráció a szocialista polgármester lemondásáért

Ismét demonstrációt tartottak pénteken a Hajdú-Bihar megyei Polgáron Tóth József ellen, a város szocialista polgármesterének lemondását követelte. A Tóth József érdekeltségi körébe tartozó panzió előtt megjelent mintegy ötven tiltakozó között ott voltak a
2008. február 23. szombat 06:51 - Hírextra

Az ügy előzménye az a januárban, a Hír Televízióban bemutatott, három évvel ezelőtti hangfelvétel, amely szerint Tóth József, a hajdú-bihari közgyűlés akkori alelnöke, jelenleg szocialista országgyűlési képviselő, az M3 Kht. könyvelésében feltárt szabálytalanságok eltüntetéséről tárgyal a cég közmunkaprogramokért felelős munkatársaival és könyvvizsgálójával. A megyei önkormányzat cégeként működő M3 Kht. ugyanis 300 millió forint támogatást nyert közmunkaprogramra, amiből 30 millióval nem tudott elszámolni.

Az ügyben időközben rendőrségi és ügyészségi vizsgálat is zajlott, jelenleg bírósági tárgyalásra várnak, a közmunkaprogramot felügyelő két érintett munkatársat pedig még akkor elbocsátották.
A hangfelvétel januári nyilvánosságra hozatalát követően a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség újabb vizsgálatot rendelt el ismeretlen tettes ellen, amit pénteken meghosszabbítottak.

Tóth József korábban rendkívüli képviselőtestületi ülésen utasította vissza az ellene felhozott vádakat. Azt mondta, hogy éppen ő volt az, aki nem tűrte a visszaéléseket, s amikor tudomására jutott a szabálytalan elszámolás, azonnal tájékoztatta írásban a munkáltatói jogokkal rendelkező közgyűlési elnököt, miután megindult a vizsgálat a kht.-nál.

A polgármester ellen először január 17-én demonstráltak, s kilátásba helyezték: amennyiben nem mond le, egy hónap múlva újra tiltakozni gyűlnek össze.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását