2024. április 20. - Tivadar

Tóth József MSZP-s képviselő közleménye

A Hír Tv által gyártott műsor személyem kapcsán igaztalan vádakat sugall, megsértette a jó hírnevemet és a becsületemet, ezért jogi úton kívánok elégtételt venni. Három évvel ezelőtt, amikor egy hozzám eljuttatott feljegyzésből tudomást szereztem az esetl
2008. január 14. hétfő 14:43 - Hírextra
Nem lévén sem munkáltatója, sem operatív vezetője az érintett közmunka programnak, csupán egyike a 7 felügyelő-bizottsági tagnak, a mozgásterem korlátozott volt. Ami azonban ezen belül megtehető volt, azt maradéktalanul és azonnal megtettem.

Levéllel fordultam a megyei közgyűlés elnökéhez, akit nem csupán tájékoztattam a tudomásomra jutott információkról, de azonnali vizsgálat lefolytatását és felelősségre vonást is kezdeményeztem nála.

Később mindezekkel összefüggésben került sor azokra a lépésekre, amelyek két közmunkaprogram-vezető felelősségre vonásához és távozásához is vezettek. A személyes szerepemet utólag átértékelni igyekvő támadás így számomra nem is magyarázható mással, mint bosszúval. Más racionális magyarázat arra nincs.

A személyem – és most már családom ellen irányuló – támadás nem utolsósorban azért ellentmondásos, mert a kérdéses ügyben éppen én voltam az a politikus, aki az eltussolás ellen, illetve a szabálytalanságok megszüntetése érdekében határozottan felléptem.

Mindezeket hiteles dokumentumokkal tudom és fogom is bizonyítani. Ezt azonban először a választóim, az általam képviselt települések polgárai felé fogom megtenni. Jogi, vagy gazdasági felelősségem az ügyben nincs, így elszámolnivalóm is elsősorban azok felé van, akiknek a bizalmából a közügyek részese lehetek.

E bizalom megőrzése számomra a legfontosabb, így először a településem nyilvánossága előtt kívánok megszólalni. Ezt követően természetesen állok az országos média rendelkezésére.

Egyúttal köszönöm is a sajtó tényfeltáró munkáját ebben az ügyben, hiszen a nyilvánosság mindig szövetségese annak, aki hisz az igazában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását