2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tóth József a a főállású képviselőség mellett

Itt a pillanat, amikor meg lehet és meg is kell teremteni a főállású képviselőség lehetőségét - közölte Tóth József szocialista országgyűlési képviselő, Polgár város polgármestere szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.
2007. november 14. szerda 19:22 - Hírextra
A politikus szerint végre tiszta vizet kell önteni a pohárba és tudomásul venni, hogy egy ember csak egy teljes értékű embert kívánó munkát képes ellátni tisztességesen, ezért 2010-től be lehetne vezetni a főállású képviselőséget.

Tóth József szerint képviselőnek lenni felemelő dolog, a közszereplés csúcsa, ezért az Országgyűlésben a legkiválóbb, legfelkészültebb, feddhetetlen embereknek kell ülniük arányos jövedelmezőséggel.

"Olcsójánosokkal nem lehet nagy ügyeket megoldani" - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy amikor országgyűlési képviselőként városa polgármesterévé választották, nagy megtiszteltetésnek tartotta azt, ugyanakkor úgy látja el a két pozíciót, hogy nem vesz fel két fizetést.

Polgármesteri jövedelmemet minden hónapban felajánlom különböző közösségi célokra, és a felajánlást havonta közleményben jelentetem meg a helyi újságban - szögezte le Tóth József.
Az MTI érdeklődésére hozzátette: 2010-ben már csak egyetlen funkcióra fog pályázni, akár lesz ilyen jellegű törvény, akár nem.

Tóth József fontosnak tartotta elmondani, hogy az országgyűlési képviselők nagy többsége tisztességes, becsületes ember, akiket zavarnak a különböző visszaélések. Ezért rendkívül fontosnak tartotta, hogy 15 év tapasztalatai alapján átlátható, vállalható változások történjenek ezen a téren.

Sajnálatos, hogy a pártok eddig nem tudtak megegyezni ebben a kérdésben, de ha kell, népszavazás lesz belőle - tette hozzá. Tóth József sürgette a képviselői költségtérítés rendszerének átláthatóvá tételét, amiben szerinte mindkét oldal érdekelt, "egy hajóban evez". Ne vigyük tovább e terheket - jelentette ki a szocialista politikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását