2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tóth József monnyon le!!!

Balmazújváros fideszes polgármestere szerint Tóth József szocialista országgyűlési képviselőnek le kell mondania képviselői mandátumáról, miután megrendült benne a választók és a választókerületében dolgozó polgármesterek bizalma. Tiba István erről Rácz R
2008. január 14. hétfő 17:29 - Hírextra
Az ügy előzménye, hogy egy, a Hír Tv-ben pénteken bemutatott, három évvel ezelőtti hangfelvétel szerint Tóth József, a hajdú-bihari közgyűlés korábbi alelnöke, jelenleg Polgár város polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő az M3 Kht. könyvelésében feltárt szabálytalanságok eltüntetéséről tárgyal a cég közmunkaprogramokért felelős munkatársaival és könyvvizsgálójával. A megyei önkormányzat cégeként működő M3 Kht. ugyanis 300 millió forint támogatást nyert közmunkaprogramokra, amiből 30 millióval nem tudott elszámolni.

Az ügyben időközben rendőrségi és ügyészségi vizsgálat is lezajlott, jelenleg bírósági tárgyalásra várnak, a két érintett munkatársat pedig elbocsátották.

"Szerencsés lenne, ha a tisztesség elvét követve Tóth József lemondana mandátumáról, miután megrendült iránta a bizalom" - jelentette ki a képviselő egyéni választókerületéhez tartozó Balmazújváros polgármestere.

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Rácz Róbert országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón bejelentette: azonnali hatállyal komplex vizsgálatot rendelt el a kht.-nál. Szavai szerint a vizsgálatnak fel kell tárnia, milyen hiányosságok történtek a számviteli fegyelemben, s azok milyen módon hatnak a cég jelenlegi működésére.

Megemlítette, hogy a korábbi rendőrségi vizsgálat során, amit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytattak le, tanúként hallgatták meg Tóth Józsefet. Az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség most újra elrendelte a nyomozást, vagyis másképp értékeli ugyanazt a hangfelvételt, mint korában a szomszédos megye rendőrsége.

Rácz Róbert szerint a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak lenne érdeke, hogy ne vetődjön árnyék az M3 Kht.-ra, ezért ő maga személyesen keresi meg Tóth Józsefet, és arra kéri, segítsen kideríteni az akkor történteket.

Rácz Róbert - aki az előző ciklusban az ellenzéki frakció vezetője volt a megyei közgyűlésben - elmondta, hogy a testület semmilyen tájékoztatást nem kapott annak idején a történtekről.

Tóth József hétfőn közleményben tudatta: a Hír Tv műsora igaztalan vádakat sugall személyével kapcsolatban, megsértette a jó hírnevét és becsületét, ezért jogi úton kíván elégtételt venni.

A szocialista politikus közölte: miután három évvel ezelőtt tudomást szerzett az esetleges szabálytalanságokról, azonnal megtette az általa megtehető szükséges intézkedéseket, s levélben tájékoztatta a történtekről a megyei közgyűlés akkori elnökét.

"A személyem - és most már családom - ellen irányuló támadás nem utolsósorban azért ellentmondásos, mert a kérdéses ügyben éppen én voltam az a politikus, aki az eltussolás ellen, illetve a szabálytalanságok megszüntetése érdekében határozottan felléptem" - fogalmazott.

Tóth József közleményében leszögezte: mindezt hiteles dokumentumokkal tudja és fogja is bizonyítani elsőként választói, a települések polgárai előtt.

Az MTI információi szerint kedden délután rendkívüli nyilvános képviselőtestületi ülést tartanak Polgáron, amelyen Tóth József részletesen ismerteti az M3 Kht.-val kapcsolatos történéseket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását