2024. május 6. - Ivett, Frida

Gyurcsány Ferenc nyugodtabb kormányzást ígért

Orbán Viktor után Gyurcsány Ferenc is színre lépett, és megtartotta helyzetösszegző beszédét. Ezt azonban nem évértékelőnek, hanem évindítónak titulálta, és ennek megfelelően nem csupán az elmúlt időszakra fokuszált, hanem a kormányzati tervekről is szót
2008. február 18. hétfő 15:19 - Constantinovits Milán

„Rendezzük be együtt az új Magyarországot!”

A retrospektív részt a jövőbetekintés váltotta. Gyurcsány szerint 2008 az első év, amikor lehetőség nyílik rá, hogy ne örökölt kompromisszumok határozzák meg politikájukat. Történelmi esély, mondta a kormányfő, majd rendhagyó módon a Fidesz retorikai arzenáljából kiragadott polgárosodás folyamatáról kezdett beszélni. Eszerint a polgárosodásnak három útja létezik. A konzervatív út az, amit a Fidesz-kormány is járt: a középrétegek támogatása, és így a gazdasági jólét lecsurgása az alsó rétegekhez. A kormányfő szerint ez nem vált be, mint ahogy a liberális modell sem, amely a piacgazdaságtól automatikusan reméli a felemelkedést. Gyurcsány egy harmadik utat jelölt meg, ahol az összes polgár együttműködésével nyílik meg a társadalmi mobilizáció útja. S az új jelszót is kiadta: „Rendezzük be együtt az új Magyarországot!

A felemelkedésnek Gyurcsány szerint három kulcsszava van: munka, tulajdon és tudás. A munkáról szólva értékelte a foglalkoztatottság növekedését, és megígérte a segélyek fenntartását. A tudás témakörét érintve hitet tett az informatika és a természettudományok óraszámának növelésének szüksége mellett, illetve megígérte a kollégiumok fejlesztését és a tanárok laptoppal való ellátását. Ide kapcsolta a művelődési házak hálózatának felújítását is. A tulajdonról szólva, a várakozásoknak megfelelően meghirdette az állami cégekben az állampolgári tulajdonszerzés programját, ám ennek részleteit nem árulta el. Annyit vázolt csupán, hogy lehetővé kívánják tenni néhány ezer forintért több százezres tulajdonrészek megvásárlását. Hozzáfűzte, hogy a rendszerből kimaradnának a stratégiai vállalatok, és persze az egész csak az átláthatóság jegyében működhet.



Semjén vicceskedik, Dávid komoly marad

Felszólalása után a frakcióvezetők reagáltak beszédére. Navracsics emelkedett elsőként szólásra, ő a 2005-ös kormányfői évértékelőből idézett, ahol a négyes mellett az ötös metrót is megígérte Gyurcsány. Majd borúlátó gazdasági helyzetképet adott az országról, szerinte 70 ezer olyan munkanélküli van most, aki 25 évnél fiatalabb, illetve az infláció is sosem látott magasságokban szárnyal, jelenleg 8 százalék. Végül kitért rá, hogy Gyurcsány Fidesz-szövegeket emelt át beszédébe, ami szerzői jogi problémákat vethetne fel.

Dávid Ibolya visszafogottabb reakciójának középpontjában annak firtatása állt, hogy honnan lesz mégis pénze a kormánynak az adócsökkentő politika megvalósítására. Az MDF elnökasszonya szerint a kormányzati kiadások megnyirbálására kellene koncentrálni.

Semjén Zsolt viccel nyitott, szerinte Kóka megígérte, hogy tíz százalékos liberális pártot csinál, s ezt meg is valósította, csak nem az SZDSZ-ből, hanem az MSZP-ből lett az. Fajsúlyosabb kijelentése volt a KDNP vezetőjének, hogy míg Kádár idején 21 milliárd dollárnyi adósságot halmozott fel az ország, ez most 25 milliárdra rúg Gyurcsány lévén.



Gyurcsány viszontválaszol

Kóka János elutasított a Navracsics vádjait, és reformpolitika folytatására kérte a kormányfőt. Lendvai Ildikó megköszönte Dávid Ibolya kérdéseit, de érdemben nem kívánt reagálni az ellenzéki véleményekre, amelyek szerinte méltatlanok voltak a vitára.

Végül Gyurcsány ragadta magához a szót, és keményen megdorgálta Navracsicsot a munkanélküliségi adatok meghamisítása miatt: a kormányfő szerint ugyanis nem csökkent, hanem éppen hogy nőtt a foglalkoztatottság az utóbbi öt évben. Előre felkészült beszédnek nevezte a Fidesz-frakcióvezető felszólalását, de hiányolta belőle a politikai korrektséget. Dávid Ibolyának szóló riposztjában pedig kifejtette, hogy alaptalan a kiadások megkurtításáról beszélni, miközben ezek 67 százaléka szociális célokra megy el. Semjént azzal intézte el, hogy szerinte nincs kínosabb annál, mint amikor a kereszténydemokrata politikus humorizál.

Összességében

Gyurcsány Ferenc mérsékelt hangvételűnek mondható beszéde tartalmilag nem volt váratlan. Az adócsökkentés és a polgárosodási folyamatok serkentése már korábban sejthető volt, mint ahogy az állami cégekben való tulajdonszerzési lehetőség meghirdetése is. Retorikáját tekintve csak az lehet meglepő, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kelléktárából igen sok kifejezést kölcsönzött (polgár, polgárosodás, adócsökkentés, történelmi esély, hit), illetve, hogy kizárta a rendszerváltás örököseiből a Fidesz politikusait. A várt konkrét lépések, intézkedések említése és kifejtése viszont elmaradt.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását