2023. február 6. - Dorottya, Dóra

Indiántánc a kormány körül

Mozgolódik a legnagyobb ellenzéki párt. December 8-án itt a Fidesz-program premierje, a hétvégén pedig Orbán Viktor nyilatkozott arról, hogy készek átvenni a stafétát a kormánykoalíciótól. No meg visszakézből törölnék az egészségügyi reformot. S elcsattan
2007. december 3. hétfő 17:38 - Constantinovits Milán
Magas fordulatszámon a Fidesz

Az ellenzéki pártvezér a Lánchíd Rádióban beszélt arról, hogy amint kormányra kerülnek, megtorpedózzák a több-biztosítós rendszert, és visszafordítják az átalakítást. Orbán szerint az üzleti világnak joga van tudni, hogy mi fog történni egy esetleges hatalomváltáskor, így azt is elmondta, hogy a reform megreformálása a privatizációban részt vevő cégek kontójára történik majd. A Népszava értesülései szerint ugyanakkor a Fidesz által létrehívott Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal koncepciójában is – igaz, burkoltan – ott szerepel a veszteséges kórházak bezárásának lehetősége.

Orbán rövid belpolitikai helyzetelemzést is adott, mint kifejtette, a Fidesz híve a ciklusközi hatalomváltásnak, amire a jelenlegi állapotok között számítani lehet: „Magyarország olyan helyzetbe jutott, hogy bármikor bármi megtörténhet, levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, (...) az ország kormányozhatatlansága és az előrehozott választás lehetősége.” Hozzátette, az embereknek meg kell mutatni, hogy van alternatíva – ez nyilvánvaló célzás volt a párt hamarosan debütáló programjára - , illetve, hogy még a konstruktív ellenzéki munka sem képzelhető el a Fidesz nélkül.

Kitért az SZDSZ-re is, amit szerinte nem érdemes bírálni, hiszen egy elfogyóban lévő, szélsőséges törekvésű törpepárttal nincs értelme foglalkozni. Utalt rá, hogy a liberálisok 1994-ben hátat fordítottak korábbi elveiknek, és ennek most fizetik meg az árát: „Ez a párt vagy gyökeresen megújul, vagy úgy tűnik, hogy el fog tűnni a süllyesztőben.” Hozzáfűzte, hogy Kósa Lajos alelnökkel nem fog összeugrani liberális nyomásra, bár viták mindig is voltak/lesznek a Fideszen belül.

A jövőbe tekintve egy dakota bölcsesség is elcsattant, miszerint nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat, vagyis a nagykoalíciót kizártnak tartja. Csak azokkal tudnak együtt dolgozni a jövőben, akik nem vettek részt a válság kialakításában. Arra a kérdésre, hogy a háromigenes népszavazás vezethet-e új választásokhoz, dodonai választ adott: amennyiben a népakarat eldönt valamit, ők megtalálják a módját annak, hogy érvényt szerezzenek a kollektív határozatnak.

Az MSZP a rugalmasabb, de Orbán helyzete kedvezőbb

A politológust kérdezzük


Az ellenzék szokatlan aktivitásáról, a kormányváltás esélyeiről, és Orbán elmozdíthatatlanságáról beszélgettünk Juhász Attila politológussal, a Political Capital kutatási igazgatójával.

Igazgató úr, mi az oka az eddig nem tapasztalt Fidesz mozgolódásnak?

Ezt nem lehet elválasztani attól a politikai környezettől, ami az elmúlt hetekben kialakult. Hogyha azt érzékeli a Fidesz, hogy a szocialista párton belül van egyfajta elégedetlenkedés, akkor ezt megpróbálják kihasználni. Az utóbbi hetek végig arról szóltak, hogy különböző nyilatkozatok hangozottak el szocialista politikusoktól, és a párton belül megalakult a Szocialista Platform nevű szervezet, amiben a leginkább Gyurcsány-ellenes személyek gyülekeznek Baja Ferenc vezetésével. Mindig, amikor van arra esély, hogy esetleg megrendül a miniszerelnök pozíciója, akkor a Fidesznek ezt valamilyen formában elő kell készítenie, és elhangzanak ilyen nyilatkozatok, amik nem újak, tavaly ősz óta elég gyakoriak.

Most az is elhangzott, hogy a Fidesz kész átvenni a hatalmat egy időközi választás révén. Lehetséges ez?

Elvileg van rá lehetőség. Akkor következhet be ez például, ha nem sikerül egy új miniszterelnök személyében megegyezni, viszont az eddigi nem tudja folytatni a munkáját, mert nincs meg iránta a bizalom. Ez esetben van rá közjogilag is lehetőség, hogy a parlament feloszlassa magát, és új választásokat írjanak ki. Mondanom sem kell, erre most elég kicsi az esély.

A háromigenes népszavazás sem eredményezhet időközi választásokat? Orbán célzott erre is nyilatkozatában.

Kérdés az, hogy mennyire rendíti meg a kormányt egy ilyen népszavazás. Itt azért annak is súlya van, hogyha érvényes és eredményes is a népszavazás, akkor sem lehet feltétlenül azt mondani, hogy hatalmas tömeg áll mögötte, hiszen már huszonöt százalék egy irányba mutató szavazat is elég ahhoz, hogy győzzön az igen. Viszont akkor erre azt mondhatja majd a kormány, hogy igen, ha ennyien ezt akarják, az országgyűlés eleget tesz a népszavazási eredménynek. De más következmény, amit meg kell tenni, nincs. Kicsi az esély rá, hogy adott esetben a népszavazás a kormány teljes megrendüléséhez vezessen, ennek egyszerűen nincs alapja. Ha a koalíció abba sem rendült bele, ami 2006 őszén volt, amikor tényleg tömegtüntetések voltak folyamatosan és nagyon nagy nyomás helyeződött rájuk, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy egy népszavazás hasonlót vált ki. Ráadásul, ha az eddigi népszavazások tapasztalatából indulunk ki, Magyarországon ezek mindig rendkívül alacsony részvétellel zajlottak. Azt is kérdésesnek tartom, hogy érvényes és eredményes lesz-e.

Gyurcsány Ferenc kinyilvánította nemrég, hogy nélküle nem képzelhető el az MSZP 2010-ben. Hasonló személyi állandóságot érzékelünk a Fideszben is. Orbán tényleg leválthatatlan?

Jó ideje lehet arról beszélni, hogy a Fidesznél is van egyfajta olyan kérdés, hogy Orbán Viktornak lehet-e alternatívája. Ha ezt az MSZP-vel kell összevetni, akkor azért Orbán Viktornak erősebb a pozíciója a Fideszben, mint Gyurcsány Ferencnek az MSZP-ben. Ha összehasonlítjuk a két párt eddig történetét, látnunk kell, hogy Orbán Viktor kezdettől fogva irányítója a Fidesznek, nagyon erős pozícióban van, a választók jó része vele azonosítja a pártot. Az is felmérésekkel igazolt tény, hogy ő viszi el a Fidesz-szavazók jó részét a választásra. Nagyon komoly dilemma ezért a párt számára, hogyha Orbánt félreállítják, sikerül-e annyi szavazót megszólítani. Ugyanakkor, ha az MSZP-t megnézzük, észrevehető, hogy ott sokkal többször volt vezetőváltás, még miniszterelnök-cserét is végrehajtottak. Ebből szempontból az MSZP versengőbb, rugalmasabb, változékonyabb párt.

A Lánchíd Rádiós interjúból tudjuk, hogy az egészségügy visszaalakítását tervezik Orbánék hatalomra kerülésük esetén, és ennek árát a biztosítókkal fizetnék meg. Mit jelenthet ez a gyakorlatban?

Ezt politikai üzenetként kell értelmezni, ami kifelé szól. Eleve probléma az, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy történne meg ez a bizonyos átalakulás, amiről beszélnek. Friss hír, hogy a szocialista frakció állítólag egyhangúlag támogatja majd december 17-én az egészségbiztosítási törvényt, de akkor sem látjuk, hogy mi lesz ennek a reformnak a pontos menete, milyen magánbiztosítók vesznek részt benne. Azonkívül egy esetleges 2010 utáni visszafordítás olyan távolba vezet, hogy nem lehet megjósolni, hogy konkrétan mit jelent majd. Ezt aktuálpolitikai üzenetként kell értelmezni, ami nyilván azzal is összefüggésben áll, hogy van a Fidesznek egy népszavazási kezdeményezése, amire mozgósítani akarja a saját választóbázisát, illetve ha komoly sikert akar elérni, akkor még ezen is túl kell nyúlnia.

Újdonság még a Fidesz háza táján, hogy hamarosan előrukkolnak az eddigi készítgetett programjukkal. Járhat ez bármiféle aktuálpolitikai hatással?

Abból a szempontból nem, hogy a Fidesz ellenzéki pozícióban van, konkrét és pontos programot nem kell adnia. Ettől a decemberi politikai programtól sem kell azt várnia senkinek, hogy nagyon részletekbe menő lesz. Nyilván hasonló lesz az eddigiekhez, ahhoz a programalkotási folyamathoz, ami a Jövőnk című vitairattal kezdődött el, ahol különböző elveket, az általános politikai irányvonalat fektetik le, és ez alapján fogalmaznak meg politikai üzenetet. Ebbe a sorba fog illeszkedni eme program is, ami nem hiszem, hogy gyökeresen új helyzetet teremtene.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását