2024. október 14. - Helén

Nem kérünk az agymosásból

Köszönjük nem kívánunk részt venni az agymosásban - mondta kedden Horn Gábor sajtótájékoztatón, az SZDSZ népszavazási kampányának harmadik szakaszának megnyitása kapcsán.
2008. február 12. kedd 15:01 - Hírextra

A liberális párt kampányának irányítója hangsúlyozta: be akarják mutatni, hogy "ami itt folyik, az egyfajta agymosás, egyfajta tisztességtelen emberkísérlet arra, hogy bebizonyítsák, a Kádár-időszak alatt jobb volt, mint a mai modern piacgazdaságban".

A sajtótájékoztatón bemutattak két alkotást az SZDSZ legújabb kampányfilmjei közül, amelyek erre a motívumra épülnek. Horn Gábor szerint reklámjuk arra hív fel, hogy "ne hagyjuk átírni a múltat a fejekben, a hívó szó nem lehet számunkra az olcsóság. Nem lehet elfogadni a diszkontáruházak szlogenjét, ami arról szól, hogy sokat spórolhatsz. Okos ember, felelős szavazó ezt a maszlagot meggyőződésünk szerint nem veszi be".

Az ügyvivő kitért arra, hogy a rendelkezésükre álló adatok szerint az elmúlt három hétben jelentősen, 17 százalékkal változott az igenek és a nemek aránya. Horn Gábor - a sajtótájékoztatón elhangzottakat később az MTI-nek pontosítva - azt mondta, január közepéhez képest 70 százalékról mintegy 60 százalékra csökkent az igent választók aránya, miközben a nemmel szavazóké húsz százalék körülivé alakult.

Horn Gábor szerint lassan a kritikus tömeg közelében jár az igennel szavazók aránya, mert ha 50 százalék alá csökken, akkor érvénytelen lesz a népszavazás. Megjegyezte: még nincs lefutva a népszavazás és reményeik szerint az SZDSZ kampánya azt eredményezi, hogy a referendum nem olyan eredményt hoz, amilyet sokan gondolnak.

Kitért arra, hogy a fideszes politikusok 2001-2002-es nyilatkozatai is azt tükrözik, kormányzati pozícióban a jelenlegi ellenzék is nagyon hasonló dolgokat szeretett volna, csak nem volt bátorsága megcsinálni.

Újságírói kérdésre Horn Gábor azt mondta, adóügyben kedden délután is koalíciós egyeztetést tartanak. Az ügyvivő helytállónak nevezte azt a sajtóinformációt, amely szerint a pénzügyminiszter korábbi javaslatához képest kicsit bővült a mozgástér, de mint mondta, az SZDSZ további lehetőségeket is lát.

Mint elhangzott, a liberális párt tudomásul veszi Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterré kinevezését. Személyes megjegyzésként hozzáfűzte: számára érdekes Draskovics Tibor története a magyar kormányban, de ez nem rájuk tartozik.

A Hír TV-nek az SZDSZ-elnökválasztásra vonatkozó kérdésére Horn Gábor azt felelte, egyik küldött sem hatalmazta fel őket arra, hogy kiadják nevüket a tévécsatornának.

"Különösen nem egy olyan időszakban, amikor önöket értesítik arról, éppen hol és kiket robbantanak fel" - tette hozzá az ügyvivő, hozzátéve, hogy ő egy ilyen lépést a maga részéről különösen ellenezne.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását