A tavaly indult sorozat Csepeli István lakhelyétől Schmidt Sándor lakhelyéig tart, középső állomása az Aranytíz Művelődési Központban megrendezendő tárlat - közölte Halmos B. Ágnes, a központ kommunikációs vezetője az MTI-vel.
A tárlatot bemutatták Dunaföldváron, Orfűn, Pakson és Kecskeméten, Budapest után pedig Nyírbátor, Mátészalka, Sárospatak és Vásárosnamény lesz a helyszín.
A két fafaragó népi iparművész jórészt nagy méretű munkáit, amelyek között látható a Rege a csodaszarvasról, a Népballada és a Világfa című alkotás is, a fővárosban március 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Csepeli István és Schmidt Sándor a sárospataki iskola meghatározó személyiségei, a hazai fafaragó művészet legjelentősebb alkotói közé tartoznak.
"1945-ben, kétszáz éves újpesti asztalos dinasztiában születtem" - mondja magáról Csepeli István, Kodály Zoltán-díjas fafaragó, népi iparművész. Az Egyesült Izzó képzőművészeti körében tanult több mestertől, majd kőszobrász gyakornok lett a budai Vár és a Visegrádi Palota restaurálásánál. 1970-ben költözött Dunaföldvárra, ahol azóta is él.
1974-ben kapcsolódott be a Sárospataki Népművészeti Fafaragótábor munkájába, ami egész további művészeti pályáját meghatározta. A hetvenes évektől napjainkig több mint negyven szakpályázaton nyert díjat, negyven egyéni és ötvennél több közösségi kiállításon vett részt, tizenhét köztéri alkotás fűződik nevéhez. 1983-ban népi iparművész elismerést, 2003-ban a Pro Renovanda Cultura Alapítványtól Kodály Zoltán-díjat kapott.
Schmidt Sándor, Kapoli Antal-díjas fafaragó, népi iparművész családja Husztról és környékéről származik, ő is ott született 1942-ben. Családját Vásárosnaményba sodorták a történelmi események. 1950 óta él és dolgozik a szatmár-beregi tájon, "a három folyó ölelésében" - ahogyan írja magáról. A néprajz megismerésének útján Babus Jolán etnográfus tanárnő indította el. Az 1972-ben indult a sárospataki fafaragótábor egyik alapítója lett. Ekkortól élete részévé vált a fafaragás, a Népi Iparművészeti Tanács és számos neves szakember segítette munkájában.
1983-tól önálló népi iparművészként tevékenykedik. Alkotásai megtalálhatóak köztereken, rangos intézményekben, továbbá külföldön, többek között Németországban, Japánban és Finnországban. A hazai kiállítások mellett munkáit bemutatta Franciaországban, Dániában, Németországban és Monacóban. Harminc éven át vezette a vásárosnaményi fafaragótábort, amelynek anyagából Fafaragó Galériát hoztak létre. A város Pro Urbe díjjal tüntette ki, 2001-ben pedig megkapta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Alkotói Díját.
