2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Zuschlag szabadulna az előzetesből

Zuschlag Jánosnak várhatóan januárban gyermeke születik, erre hivatkozva ügyvédje kérelmezi a szocialista politikus szabadlábra helyezését. A bűnszervezetben elkövetett csalás ügyében nyomozó Bács-Kiskun Megyei Főügyészség várhatóan a bíróságnak továbbítj
2007. december 6. csütörtök 08:58 - Hírextra

Kovács M. Gábor, az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János ügyvédje szerint tekintettel arra, hogy a politikusnak januárban gyermeke születik, megkérdőjeleződik a szökés, elrejtőzés veszélye védence esetében, ezért még a héten kérelmezik a gyanúsított szabadlábra helyezését. Az ügyvéd megerősítette a lap azon értesülését is, hogy Zuschlag Jánostól a közelmúltban írásmintát vettek az ügyészségen.

A dokumentumot várhatóan a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséghez adják be, és a vádhatóság jóváhagyhatja az előterjesztést, de dönthetnek úgy is, hogy továbbítják azt a bírósághoz.
Ügyészi vélekedések szerint mivel Zuschlag eddig nem mutatott túl nagy együttműködési szándékot a hatósággal, egyszer sem tett vallomást, bár többször lehetősége lett volna rá, a vádhatóság a bíróságra bízza annak eldöntését, hogy fennáll-e még az előzetes letartóztatás bármely feltétele - olvasható a Magyar Hírlapban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását