2024. március 29. - Auguszta

Emelkedik a gyanúsítottak száma

A Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügy nyomozása február közepéig befejeződhet; a gyanúsítottak száma 11-re emelkedett, de az ügy jelenlegi állása szerint nem valószínű, hogy további gyanúsítások lesznek - mondta Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei
2007. november 30. péntek 14:55 - Hírextra
A Zuschlag János és tíz társa ellen folyó ügy nyomozása a végéhez közeledik, jelenleg a vallomások összefésülése, az ellentmondások feloldása zajlik - mondta Szabó Ferenc főügyész-helyettes, és hozzátette, hogy a március közepéig meghosszabbított határidő előtt, akár február közepéig befejeződhet a nyomozás.

Hangsúlyozta: ha nem történik alapvető fordulat a nyomozás során, akkor már kicsi a valószínűsége, hogy tovább szélesedne a bűncselekményi kör, vagy újabb gyanúsítottak lennének az eddigieken kívül.

A gyanúsítottak száma 11-re emelkedett, mert "járulékos bűnsegédi magatartás" miatt egy kiskunhalasi ügyvéd, egy másik kiskunhalasi férfi és egy román állampolgárságú, de Magyarországon élő személy is gyanúsítottá vált.

Szabó Ferenc kérdésre válaszolva elmondta: a kiskunhalasi ügyvéd készítette azoknak a cégeknek a szerződéseit, amelyeknek a nevében számlákat állítottak ki a pályázaton kapott pénzek dokumentálásához, amiket aztán benyújtottak a minisztériumokba a támogatások elszámolásához.

Az ügyvéd készített "mindenféle céges papírt, így a cégek elidegenítését is, jellemzően vagyontalan vagy külföldi személyek részére", míg a másik személy a számlázást végezte - mondta a gyanúsítás alapját képező cselekményekről Szabó Ferenc.

Hozzátette: a harmadik személy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodó román állampolgárságú férfi, aki a letartóztatásáig körözött Lados Istvánt - Zuschlag János korábbi személyi titkárát - bújtatta Romániában.

Mivel szökésben lévő személyt bújtatott, őt bűnpártolással gyanúsítja az nyomozó hatóság - mondta a gyanúsítás konkrét indokaként Szabó Ferenc, majd hozzátette: a nyomozás adatai szerint Zuschlag János segítette Lados István Romániában tartózkodását.

A nyomozással kapcsolatban a főügyészhelyettes még annyit elmondott, hogy Lados István Zuschlag János előzetes letartóztatásának hírére adta fel magát a hatóságnak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

A Szegedi Városi Bíróság október 19-én, az ügyészségi indítvánnyal egyező végzésével Zuschlag János gyanúsított előzetes letartóztatását, az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónapra, 2008. január 21-ig meghosszabbította.

Az ügy két további gyanúsítottja, Lados István - Zuschlag János személyi titkára - és Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását