2024. április 16. - Csongor

Nem fejezik be időben a Zuschlag-ügy nyomozását

Várhatóan nem tudja befejezni a Zuschlag-ügy nyomozását a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az előzetesen kitűzött határidőig, november 17-ig, mert a bizonyítási eljárás elhúzódik - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes csütörtökön.
2007. október 25. csütörtök 09:53 - Hírextra

"Jelen pillanatban a bizonyítás előre haladtával úgy tűnik, hogy még további olyan bizonyítási cselekmények indokoltak, amelyek miatt nem tartjuk valószínűnek a nyomozás befejezését november 17-ig" - mondta a távirati iroda kérdésre Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes.

A nyomozás határidejének meghosszabbítását, mivel már két éve tart a nyomozás, a Legfőbb Ügyészségre kell előterjeszteni. Az előterjesztésnek a kitűzött határidő előtt 10 nappal, tehát november 7-ig meg kell érkezni a Legfőbb Ügyészségre.

Az MTI kérdésére Szabó Ferenc elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János eddig nem tett vallomást.

A nyomozás érdekére tekintettel, arról nem kívánt nyilatkozni a megyei főügyész-helyettes, hogy a gyanúsítottak közül tett-e valaki vallomást.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost, az MSZP korábbi országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének korábbi ügyvezető elnökét. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánost és hét társát különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

A Szegedi Városi Bíróság október 19-én Zuschlag János előzetes letartóztatását legfeljebb három hónapnyi időtartamra, 2008. január 21-ig meghosszabbította.

Az ügy két további gyanúsítottja, Lados István - Zuschlag János személyi titkára - és Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok több, mint 60 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását