2024. április 18. - Andrea, Ilma

Változás kell

Szerda este a Liberális Fiatalok Egyesülete (LIFE) által szervezett hogyan tovább SZDSZ beszélgetéssorozat keretében Gulyás József a párt országos tanácsának elnöke beszélt a liberális párt és az ország múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
2007. november 30. péntek 18:21 - Pálfi Rita

48 pont, 7 pont

A szeptemberi politikai nyitány, Gyurcsány beszéde rendesen lehűtötte a várakozásokat. Több politológus, például Kéri László hangot is adott csalódottságának. A 48 pontos programban túl sok az ígéret, és kevés a prioritás. Ezután robban be a köztudatba a Zuschlag ügy, ahol az MSZP-n belüli tisztázó vizsgálat elmaradt, Gyurcsány ismét az előremenekülés taktikáját választotta: a tisztázó belső vizsgálat helyett szétterítette a felelősséget, hadat üzent még a sajátjainak is és népszavazást kezdeményezett. A miniszterelnök abszurd lépése előtt nem egyeztetett, kezdeményezését leginkább a Medgyessy féle közjogi javaslatokhoz lehetne hasonlítani.

Egy ilyen témában a népszavazás csak irányokról szólhat, jól mutatja ezt az is, hogy eredetileg 20 majd 7 kérdés született a témában. A népszavazás után pedig tudható, hogy vissza kerül a labda a Parlament elé, mert jogot mégis csak ott lehet alkotni, így egy 2/3-os jogszabályban megállapodni is ott kéne.

Van akkora hitele és tartalmi fedezete a kormánynak, hogy képes legyen a korrekcióra?

A jelenlegi helyzetből nehéz reformokat indítani. Egyébként reformokat ciklus elején kell elindítani, hogy „beérjenek” a választásokig. Itt az SZDSZ-nek önmagának is fel kell tennie kérdéseket saját felelősségéről és a változtatás lehetséges útjairól. Az biztos, hogy korrigálás, új kezdet kell a koalíció eredményes folytatásához.

Merre tovább SZDSZ?

A nézők soraiból érkeztek a kérdések: Min kéne változtatnia az SZDSZ-nek? Milyen a jó liberális párt? Gulyás elmondta, hogy a sodródás politikáján kell változtatni és hozzátette, hogy ezt önmagában egy személyi váltás sem oldhatná meg, ahogyan a koalícióból való kiugrás sem. Az biztos, hogy változatlan politikai tartalommal és ugyanazokkal a személyekkel az SZDSZ nem képes megszólítani a választókat. A párt hagyományos értékei mentén kellene végiggondolni a szabad demokraták politikáját. Egy újradefiniált SZDSZ meg tudna erősödni, lehetséges lenne akár a 10 százalékos támogatottság is.

És hogy mik ezek a hagyományos értékek: a magyar progresszió legjobb balközép, liberális hagyományai, melyekhez változó világunkban indokolt beemelni a zöldértéket is. Kuncze Gábor a tavaszi elnökválasztás előtt a jobboldali konzervatív liberális irányt jelölte meg a pártnak, ezzel az iránnyal összhangban támogatta Kóka Jánost is.

Észre kell venni, hogy nem a jobb oldal van válságban és nem a jobboldali szavazók, azok akik nem találják a saját értékeik mentén a pártjukat. A baloldali szavazók, és a „közép” szavazói azok, akik egyre csalódottabbak, egyre kevésbé tudnak pártjaik politizálásával azonosulni.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az SZDSZ-nek baloldalivá kell válnia: eredetileg is balközép pártként indult (Bibó István és Kéthly Anna személyére is utalt elvi nyilatkozatában alakulásakor az SZDSZ).

Új elemet jelenthetne a párt politizálásában bizonyos zöld értékek bevitele is. Fejlett országokban egyre komolyabb igény van a zöld gondolatokra és az SZDSZ-nek ezért hozhat Fodor Gábor környezetvédelmi minisztersége. A zöld gondolat fontosságát az is mutatja, hogy egyre többen látják, hogy ahogyan működik a világ, úgy nem működhet tovább, a jövő felzabálása folyik: szükség van szemléletváltásra.

A legfontosabb most az, hogy az SZDSZ képes legyen elemző, értékelő vitákra az ország helyzetéről, dolgairól. Fontos a hangsúly, a kommunikálás módja. Érzékenység és nyitás szükséges, látszódjon, hogy az emberekről szól a politika. Kommunikáció szintjén meggyőzőbben, viszont visszafogottabban és szerényebben kellene működnie a pártnak.

Gondot jelent az is, hogy centralizálták a kormány kommunikációs forrásait, így a minisztériumoknak nem maradt önálló erejük kommunikációra, ezért magyarázták elégtelenül az egészségügyi reformot. Ráadásul az egészségügyi törvény végrehajtásával, üzembe helyezésével, működésével rengeteg probléma várható még 2010-ig.

Táncoló poharak

A stratégiai lépések és célok kapcsán elhangzott, hogy jelenleg egy földrengés közeli állapot van, ahol már a polcon táncolnak a poharak, de még nem lehet tudni, hogy lesz e csörömpölés, vagy ennyiben marad a dolog.

Az SZDSZ szempontjából elengedhetetlen az új szereplők, új arcok megjelenése, fáradtnak tűnik a társaság. Érkezik is rögtön a kérdés, hogy a miért éppen ebben a pártban indulna valaki? Gulyás úgy érzi, hogy a jelölteknek van miért kiállni és egy megújult SZDSZ-hez vannak, akik szívesen adnák az arcukat.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását