2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Folytatjuk a vírus- és oltástagadók izgalmas nézeteinek elemzését.
2021. január 7. csütörtök 08:29 - HírExtra

Előző cikkünkben bemutattuk a három elvbarátot, név szerint Pócs, Tamasi és Gödény urakat, most folytatjuk nyakatekert érveléseik tárgyalását.

Pócs a járvány kapcsán is ősi ellenségét az 5G-t rántja elő az alufólia kalapból. Meggyőződése ugyanis, hogy az ördögi orvosok a védőoltásokkal nanochipeket juttatnak be a szervezetünkbe, amivel nem csak irányítani tudják majd a népet, hanem bármikor egy gombnyomással ki is végezhetnek bárkit – természetesen az 5G segítségével. A kiválóan értesült Tamasi már azt is tudni véli, hogy az Egyesült Királyság repterein elkezdtek olyan oltásellenőrző kapukat építeni, melyek a nanochipek jelenlétét figyelik a szervezetben. 

A pócsi fantáziavilágban nem az 5G az egyetlen halálos technológia, az idős térdsebész mindentől retteg, ami vezeték nélkül képes működni. Egyik előadása során lerántotta a leplet az évszázados titokról, miszerint a spanyolnátha járvány sem holmi állítólagos vírus miatt tört ki. A gonosz amerikaiak ugyanis a nagy háború alatt elkezdték használni az addigi ismert történelem két leghalálosabb tömegpusztító fegyverét; a vezeték nélküli távírót és a rádiót. Pócs őszinte meggyőződéssel állítja, hogy a spanyolnátha járvány igazából nem létezett, a rádióhullámok gyilkoltak meg több tízmillió embert a világon. Érdemes tehát nagyon vigyázni a technológiai újításokkal, ki tudja, milyen újabb tragédiákat okozhatnak? Például alighogy forgalomba került a Playstation 5(G?), szinte azonnal bejelentették a Barátok közt végét. Véletlen? Aligha! 

Járvány

Tamasi férfias magabiztossággal állítja, hogy „orvostudományi értelemben nincs és nem is volt járvány sehol”, súlyos betegségnek híre-hamva sincs. A Covid fertőzöttnek mondott emberek 80 százaléka valójában egészséges, a maradék 20 pedig egyszerűen náthás. Ezek alapján valószínűleg a Magyarországon kórházban ápolt néhány ezer ember mind szimulál, a napi százötven-száznyolcvan elhunytról nem is beszélve. 

Tamasi azonban okosabb annál, hogy össze lehessen zavarni mindenféle számokkal meg tényekkel. Ő mindent, sőt mindent jobban tud. Tudja, hogy nincs járvány, nincsenek betegek, nincsenek túlterhelt kórházak, tudja, hogy nincs itt semmi, csak egy világszintű összeesküvés. A betegségen átesett emberek, az egészségügyi dolgozók, a tudósok és a hatóságok is mind gátlástalanul hazudnak. 

A baj csak az, hogy Tamasi ezzel az agymenésével azokat az orvosokat, nővéreket, kórházi dolgozókat, mentősöket, egészségügyi alkalmazottakat köpi arcon, akik erőn felül dolgoznak az emberéletek megmentésén. Tudja Tamasi úr, azokról az igazi orvosokról beszélünk, akik valóban gyógyítanak, és nem ajurvédikus auramasszázzsal próbálják „kezelni” a tüdőgyulladást.

Tamasi felszólította híveit, hogy küldjenek fotókat, videókat, beszámolókat az üresen tátongó Covid részlegekről, hogy legyen mivel alátámasztani a fantazmagóriáit. Felmerül a kérdés, ha ennyire biztos az igazában, akkor miért nem viselkedik férfiként, orvosként, és jelentkezik önkéntesnek az egyik leterhelt kórház Covid osztályára? Akkor saját szemével láthatná, hogy mi történik az intézményben, és személyesen bizonyíthatná, neki van igaza. Vagy esetleg azért akarja másokkal elvégeztetni a piszkos munkát, mert mégiscsak fél a nemlétező járványtól? 

Ha az eddigiek alapján még bárki azt hinné, hogy Tamasi orvosi diplomája a dülöngélő asztalláb alátámasztásán kívül másra is jó lehet, annak eláruljuk, hogy a természetgyógyász mennyire kompetens virológiai kérdésekben. Tamasi ugyanis nem tagadja a vírusok létét, sőt igazi rajongója a kórokozóknak. Azt hangoztatja, hogy a vírusok nem ellenségeink, hanem 

„arra szolgálnak, hogy kvázi, mint az immunrendszerünknek egy kiegészítője, mint egy jófajta katonája, a megbetegedett, rosszul működő sejtjeinket, szöveteinket pusztítsák. Tehát leépítse azt, ami nem jó, ami nem kell. Ezt csinálja a vírus”. 

Szóval nem kell félni az ebolától vagy a Marburg-vírustól, ők a barátaink, nem betegítenek meg senkit, és a nagy pestisjárványok idején sem a kórokozó volt a hibás, valószínűleg a vezeték nélküli postagalambok elterjedése okozta a korabeli emberiség harmadának halálát.

Tamasiék logikai bukfencválogatásának egyik visszatérő eleme, hogy nem a Covid miatt halnak meg az emberek, hanem az okozott egészségügyi problémák, mint például a tüdőgyulladás felelős az elhalálozásért. Ez nagyjából olyan, mintha azt mondanánk, ha valakit kettévág a vonat, az sem a balesetben hal meg, hanem az ezt követően fellépő légzési nehézségek miatt. 

Tamasinak a maszkviseléssel kapcsolatban is markáns véleménye van. Kijelentette, a maszk nem véd meg, hanem megbetegít, a maszkot hordók 85 százaléka, míg a maszkot elutasítók csupán 5 százaléka kapja el – a szerinte amúgy nem létező – betegséget. Az a december 12-én, a Pólus Centerben készült fotókon jól látszik, hogy a haknizó Gődény igen magasról tesz a maszkhordási- és távolságtartási szabályokra, hívei pedig büszkén követik ebben a tesztoszterontól duzzadó idolt.

Apró érdekesség, hogy az egocentrikus celeb-patikus nemrég hetekre eltűnt a nyilvánosság elől. Nem szerepelt műsorokban, még egy nyamvadt videót sem rakott ki magáról. Hamar szárnyra kapott a híresztelés, miszerint az önkéntes száműzetésnek az lehet az oka, hogy ő is elkapta a koronavírust. A járvány létét és a tesztek használhatóságát tagadó celeb annyira egészségesnek érezhette magát, hogy mégis csináltatott egy vértesztet, aminek pozitív lett az eredménye. Ezt onnan tudjuk, hogy Gődény a saját honlapján osztotta meg a leletet egy agresszív hangvételű, ám erősen magyarázkodó írás társaságában. Adja magát a kérdés, ha az egészséges életmódot folytató, vitaminokat zsákszámra szedő testépítő hetekre eltűnik a nyilvánosság elől a Covid miatt, akkor milyen esélyekkel indul egy gyenge immunrendszerű, alapbetegségekkel rendelkező nagymama? 

Folytatása következik

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását