2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kétszáz mázsa halat főznek Szegeden

Kétszáz mázsa ízletes hal fogy el, és sok ezer embert látnak vendégül a szegedi nemzetközi tiszai halfesztiválon, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
2010. szeptember 4. szombat 15:08 - HírExtra
A fesztivál harmadik napján, szombaton csaknem kétszáz amatőr- és mesterszakács, családi- és vállalati csapat, a politika, a közélet és a sport prominens képviselője vállalkozott arra, hogy bemutassa halléfőző tudományát. Az újszegedi Partfürdőn azonban ennél jóval több bográcsban rotyogott a hagyományos szegedi hallé, hiszen volt olyan induló, aki több száz embert látott vendégül.

A bográcsok körül serénykedők szerint a finom szögedi hallé titka, hogy az alaplé elkészítéséhez többféle hal csontját, fejét használjuk fel. Ezeket a bográcsban szegedi zöldpaprikával, paradicsommal és makói vöröshagymával körülbelül két óráig főzzük. Ha elkészült alaposan átpasszírozzuk, úgy, hogy csak a csontok maradjanak. A passzírozást ki-ki más módszerrel végzi: vannak, akik sűrűszövésű szitát használnak, mások külön erre a célra kifejlesztett tekerhető fém alkalmatosságot. Az így kapott sűrű alaplébe tesszük bele a beirdalt, kifilézett halszeleteket, megfőzzük és jóféle szegedi pirospaprikával ízesítjük.

Persze a hallé mellett más is került a vendégek gyomrába: tűz fölött sült a paprikás lisztben megforgatott keszeg és a makói haltepertő, s akadtak olyanok, akik a hajnalban a Tiszából kifogott amurból és busából készítettek ízletes finomság.

A vendégek azonban nem csak a házi méretekben fortyogó hallét kóstolhatják meg. A rendezvényt szervező halászcsárda a vízi bástyára felállított háromezer-ötszáz literes óriásbográcsában készíti el az ételt, más vendéglők pedig a jellegzetes szögedi - és a vendégként szereplő bajai - hallé mellett sült harcsát, süllőt és keszeget kínálnak az ínyenceknek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását