2024. március 29. - Auguszta

Többezer látogató volt a fesztiválon

A hűvös idő ellenére csaknem 55 ezer néző látogatott ki szombaton a budapesti, ingyenesen megtekinthető 11. Offline Sport Games extrémsport-fesztiválra.
2010. augusztus 28. szombat 21:32 - HírExtra
A BMX, gördeszka, görkorcsolya és egyéb sportágak versenyzői a Westend City Center tetőterén, két szinten kialakított pályákon mérték össze tudásukat. A viadalra öt ország 108 sportolója kapott meghívást, köztük világbajnokok és számos nemzetközi verseny győztese. A szervezők az amatőrökre is gondoltak, részükre külön helyet alakítottak ki, ahol mindannyian tesztelhették tudásukat.

A programot meglátogatta Füzi Ákos, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sport szakállamtitkárságának főosztályvezető-helyettese is, aki az MTI-nek elmondta: számára kellemes meglepetés, hogy az esemény ilyen sok látogatót vonzott. A korábbi válogatott futballista hozzátette, ahogyan a többi sportág esetében, úgy itt is látható és érzékelhető az eredményekbe fektetett munka és teljesítmény.

A rendezvény 10 órakor kezdődött és 22 óráig tart, s a profi versenyek mellett koncertekkel, yo-yo országos bajnoksággal, break-táncosok és freestyle futballisták bemutatóival szórakoztatják a közönséget. A főszponzor Burn jóvoltából a bátrabbak kipróbálhatják a tetőtér középső szintjén felállított szörf szimulátort is.

A szervezők tájékoztatása szerint az évek során egyre növekvő érdeklődésre való tekintettel jövőre a Városligeti Műjégpályán kerül sor az eseményre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását