2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Veszélyben vannak!

Az óriás panda és a jegesmedve után a grizzly a következő medvefaj, amely veszélybe kerülhet. Ökológusok, szakértők mind-mind megerősítik a híreket, miszerint már a barnamedvék egyik legnagyobbja is kilátástalan helyzetben van.
2009. szeptember 29. kedd 17:36 - Kanizsai Ádám
A grizzly korábban Észak-Amerika egész nyugati partján élt. Az 1800-as években még a szabad prérin is fellelhető volt, az emberi tevékenység következtében azonban a hegyekbe szorult. 1975-ben vették fel a nagyméretű emlőst a veszélyeztetett fajok vörös listájára.

Korábban egy vadász kapcsán került a nyilvánosság elé egy, a természetben még nem látott eseményre példa. Portyázása során Kanadában egy olyan hibrid medvét ejtett, mely korábban csak fogságban született. A kereszteződés egyértelmű jele, hogy a globális felmelegedés miatt északabbra vándorolnak a grizzlyk, s így születnek a hibdrid példányok. Eddig élőhelyeik, vadászterületeik, párzási időszakuk sem volt azonos, most azonban ez is megváltozhat – jósolják a kutatók.



Lazachiány

Kanadában természetvédők sokasága lobbizik a kormánynál a gizzly vadászat és a lazac-állomány kérdésében. A kormány ígértet tett, de a kérdés majd csak a szokásos vadászati idény után kerül napirendre.

Az dühös természetvédők szerint a lazac készletek hiánya felelős azért, hogy a medvék nem elég jóllakottak a téli álom közben. A nőstény grizzlyk télen szülik meg kölykeiket, és szeptemberben kerül a bocsokra és az anyukára is az a mennyiségű zsiradék (a halból), mely elegendő energiát szolgáltat a hosszú alvás során.

„Még sohasem láttam ezelőtt ősszel éhes medvéket. Ez az előző évben kezdődött” – nyilatkozta Doug Neasloss, a britkolumbiai vadvilági túravezető és fotós. „Láttam, hogy tavasszal nem jön ki annyi medve, mint korábban, de korainak véltem, hogy következtetéseket vonjak le.”

Most azonban azt mondja: „egyszerűen nincs már annyi medve. Ez félelmetes.”
Ugyanezta történetet erősítette meg a többi túravezető is. Ők a partok mentén több mint 16 alkalommal találkoztak tucat grizzly medvével.

„A létszám alakulásában nagy csökkenés figyelhető meg. Korábban soha nem tapasztaltam ilyen rosszat” – mondta Doug.

A lazacokkal teli patakok mentén sétálók és a Csendes-óceáni térség védelmi csoportjának tagjai - akik az egész területet figyelemmel tartják -, azt állítják, nem az a legrosszabb, hogy kevés a medveszám, hanem az, hogy bocsokat sem látni.

Ian McAllister, a vadvilág megóvására létrejött kanadai szervezet munkatársa más megvilágításba helyezte a kérdést. Szerinte nincsen elég jól átgondolva a grizzly-kérdés, és az, hogy mért kerülnek olyan gyakran vándorlás közben a városok közelébe.
„A táplálék hiánya miatt jönnek a városba. Éheznek” – mondta.



Túlzott vadászat

A Kanada nyugati partján elterülő Fraser folyón 10 millió kékhátú lazacnak kellett volna nyáron felfelé vonulnia. Ehelyett körülbelül ezer példányt számoltak. A Kanadai Környezetvédelmi Minisztérium bejelentette, hogy a vadászatot további 470.000 hektáron betiltanák, így a teljes védett terület 1,9 millió hektárra gyarapodna, ahol gizzlyt és fekete medvét tilos lenne vadászni.

A hír azután lett végleges, miután Jane Goodall, a neves vadvilági harcos a kampányhoz adta a nevét. Tűrhetetlen ugyanis, hogy már maga a hús sem számít a vadászat során, csupán a trófeára mennek.

„Nagyon szomorú vagyok. Megrázott a hír, hogy a fekete medve és gizzly vadászata zavartalanul folyhat egy olyan országban, mint Kanada. „A medvék fantasztikus élőlények, még számtalan titok vár felfedezésre velük kapcsolatban.

Sokan tiltakoznak: "Felháborító a most folyó vadgazdálkodás” – fűzte hozzá McAllister.

Bennszülött csoportok is hangjukat adták a kezdeményezéshez. Szerintünk a hagyományaikat, sőt az egész ország hírnevét és a turizmust is veszélyeztetheti a grizzlyk eltűnése, ami Kanada távol eső részeinek egyik legfontosabb bevételi forrása.

A National Wildlife Federation vezető biológusa szerint egyértelmű a probléma és a jelentések jogosan kelthetnek „riadalmat”.
Forrás: HírExtra/Taipei Times
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását