2024. március 29. - Auguszta

Muszáj váltani

A szén-dioxid kibocsátás és következménye, a klímaváltozás kérdése ma már közhelyszámba megy. Talán nem véletlenül. Bolygónk olyan változáson megy keresztül (az emberi tevékenységnek köszönhetően is), mely súlyos veszélyeket rejteget.
2009. augusztus 29. szombat 12:50 - Kanizsai Ádám
Csupán a gépjárművek

Érdemes elgondolkozni azon, hogy manapság nem kevesebb, mint 600 millió személyautó jár az utakon. Jóslatok szerint ez a szám 2030-ra 1,2 milliárd lesz. Mire az utolsó mondatot elolvassa 5 személygépjármű készült el. Ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos középkategóriás autónak csak az elkészülése során annyi energiát használtak el, mint amennyit ötezer liter kőolaj tartalmaz, 922 köbméter levegő kritikus pontig szennyeződött, 14,9 tonna szénd-dioxid és 26,5 tonna hulladék keletkezett, valamint a vizeket 13 liter nyersolaj szennyezte, akkor láthatjuk, hogy a helyzet nem túl rózsás.

Tavaly 32,5 milliárd tonna szén-dioxid került a Föld légkörébe, szemben az előző évi 30,9 milliárddal. Hiába a szankciók, tárgyalások, nemzetközi konferenciák, törvénymódosítások, felszólítások, a számok egyre emelkednek. A világon a bázisévet 1990 jelentette, azóta 40 százalékkal növekedett a károsanyag kibocsátása. Mára Kína a legnagyobb légszennyező, megelőzve az Amerikai Egyesült Államokat, Oroszországot, Indiát és Japánt. Kína termeli a világ teljes szén-dioxid-kibocsátásának a 22 százalékát. Ez az 1990-es évi szinthez képest 180 százalékos emelkedést jelent.

Magyarországon a tavalyi 60,4 millió tonnás kibocsátás sokkal jobb, mint a 18 évvel ezelőtti 71 millió.

Egy tanulmány szerint a gépjárművek légszennyezése következtében több ember hal meg, mint a balesetek során. A 10 mikronnál kisebb átmérőjű részecskék egyharmada a közúti közlekedésből kerül a levegőbe. Ez az érték városban sokkal magasabb, 50 százalék feletti. Még az ezredforduló előtt Ausztriában, Svájcban és Franciaországban a 30 éven felüli lakosság körében huszonegyezren haltak meg idő előtt a folyamatos légyszennyezés következtében.

Ezekben az országokban évente 300 ezren szenvedtek légcsőhurut-megbetegedésben a felnőttek közül és 162 ezer gyermek asztmában bizonyíthatóan a közlekedés hatásainak.

Ezek csupán a gépjárművek voltak, de még nem ejtettünk szót a városok, gyárak, ipari központok szennyezéséről.

Ellenlépések

A 2012-ben lejáró Kiotói egyezmény a résztvevőknek négy éves időszakra 5 százalékos szén-dioxid csökkentést írt elő a bázisévhez képest. Az EU 8 százalékos csökkentést vállal: 2005-re már sikerült 7,9 százalékkal visszaszorítani a károsanyag kibocsátást, így az egyezményben előírtakat teljesíteni fogja.

A münsteri székhelyű, megújuló energiával foglalkozó IWR nemzetközi kutatóintézet adatai szerint a tavalyi évben globálisan 120 milliárd eurót ruháztak be megújuló energiaforrásokba. Az elemzések szerint évi 500 milliárdot kéne költeni, hogy a készletekből a jövőben se fogyjunk ki.

Amerika annak idején nem vállalta a Kiotói egyezményben foglaltakat, a jelenlegi államfő Barack Obama azonban teljes mértékben az alternatív energiaforrások hasznosítását szorgalmazza. Mi több, az elnök országát világelső megújuló energia-exportőrré szeretné előléptetni. Kína azonban ezen a téren már lépéselőnyben van a tengerentúli országgal szemben.

Amerika és Obama új ígérete

Az egész világ sürgeti az alternatív energiaforrásokra való átállást, a környezetkímélő, megújuló fűtő-, tüzelőanyagok használatát. A U.S. Energy Derparment 300 millió dollárral támogatja a tiszta városok elnevezésű programot. Ennek keretében alternatív üzemanyaggal működő eszközöket vásárolhatnak az egyesületek.

A kezdeményezés bátorítaná a nagyvárosokat és az államokat, hogy függetlenítsék magukat az olajtól és egyéb fosszilis energiahordozóktól. A támogatásból több, mint 9000 alternatív tüzelőanyaggal és energiával működő berendezést tudnának szerezni. Ehhez több, mint 500 töltő és újratöltő állomást kell létrehozni.

Az Ethanol csoport szerint az új energiaforrás találó neve a flexibilis üzemanyag lenne, ugyanis teljesen új minőségű üzemanyagot használnának, mely 85 százalék etanolból és 15 százalék gázolajból állna.

Barack Obama 2015-re sokkal több elektromos energiával működő eszközt ígér.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását