2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A kormány a pofapénz-keret emelése helyett inkább a vállalt szerződések betartásával foglalkozzon!

Az MDF szerint hiába magyarázkodik a kormányszóvivő, mert száz szónak is egy a vége: a kormány legújabb döntése értelmében a miniszterek a korábbi 7 millió forint helyett 100 millió forint pofapénzt osztogathatnak szét minden előzetes jóváhagyás nélkül, k
2008. július 18. péntek 11:24 - Hírextra
Kérdéses, hogy mi lesz a sorsa azoknak a civil szervezeteknek, melyek nem alapítványi formában működnek, de fontos, társadalmi célú munkát végeznek.

Úgy tűnik számunkra, hogy a kormány a saját játékszerének tekinti a civil szervezeteket, holott azoknak a politikától függetlenül kellene működniük, a támogatásokról, pályázati összegekről pedig önállóan kellene dönteniük. Az MDF azért is támogatta a Nemzeti Civil Alapprogram létrehozását, mert az enyhítette a civilek kiszolgáltatottságát.

Az MDF álláspontja, hogy a kormánynak a pofapénz-keret emelése helyett inkább arra kellene ügyelnie, hogy betartsa a szerződésekben vállalt időpontokat. Időben kellene kiírnia a pályázatokat, valamint időben kellene kifizetnie az ott elnyert összegeket. A civil szervezetek sokszor csak elszámolási idő előtt pár nappal kapják meg a támogatást, így későn jutnak pénzhez, mely rengeteg kellemetlenséget okoz számukra. A kormánynak emellett a végrehajtás ellenőrzésére is jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie, tekintettel a Zuschlag-ügy tanulságaira.

Mindezt figyelembe véve a Magyar Demokrata Fórum véleménye továbbra is az, hogy komoly aggodalomra ad okot a kormány legújabb, joggal vitatható rendelete, amely soha nem látott mértékű osztogató kampányt vetít előre.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását