2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lemaradtak a bérek az inflációtól

Többszázezer brit önkormányzati dolgozó kezdett sztrájkba szerdán. Az utóbbi idők egyik legnagyobb tiltakozó akciója nyomán egyes helyeken szünetel a szemétszállítás és iskolák is bezártak. A dolgozók az ellen tiltakoznak, hogy a felajánlott fizetésemelés
2008. július 17. csütörtök 07:18 - Hírextra
Két brit közalkalmazotti szakszervezet szerint összesen 600 ezren kezdtek kétnapos tiltakozó akciót a szigetországban.

Az önkormányzati dolgozók azt sérelmezik, hogy miközben drámai módon emelkedtek az üzemanyag- és élelmiszerárak, az éves inflációnál is alacsonyabb fizetésemelést ajánlanak nekik.

A Unison nevű szakszervezet szerint így valójában fizetéscsökkentésről kell beszélni. Az alkalmazók 2,45 százalékos fizetésemelést ajánlanak, miközben a dolgozók ennek több mint kétszeresét követelik. A szakszervezet szerint tagjai már tíz éve az inflációs rátát meg sem közelítő béremeléseket kapnak, és most elfogyott a türelmük.

Az önkormányzati alkalmazottak sztrájkját az egész brit társadalom megérzi. Néhány nappal a tanítási szünet kezdete előtt iskolák zártak be, de zárva maradtak a könyvtárak, múzeumok és az önkormányzati ügyfélszolgálati irodák is. Akadozik a szemétszállítás.

A brit kormány megpróbál keményen ellenállni a további bérköveteléseknek, azzal érvelve, hogy a fizetésemelések csak tovább gerjesztik az inflációt. A magánszektor dolgozói sem kifejezetten szolidárisak a közalkalmazottakkal szemben.

Egy londoni önkormányzati vezető azt mondta: ha teljesíteniük kell a bérköveteléseket, akkor megemelhetik a háztartásokra kivetett és híresen magas önkormányzati adót, amely havonta már így is 30 ezer forintnak megfelelő összeg.
Forrás: Infó Rádió
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását