Gondolom, a teljes Orszáczky-életmű nem kerülhet bemutatásra április 4-én pénteken a Művészetek Palotájában.

Az egész életmű nem, de én mégis azt gondolom, hogy egy megkülönböztetett alkalom előtt állunk, hiszen hazánknak súlyos adósságai vannak Jackie-vel, az életművével szemben. Nem csupán a hetvenes évekre gondolok, amikor meglehetősen értetlenül fogadtuk azt a muzsikát, amit ők játszanak, és nem igazán adtunk nekik lehetőséget arra, hogy dolgozzanak. A nyolcvanas és kilencvenes évekre is gondolok, amikor már sorozatban jelentek meg Jackie lemezei Ausztráliában anélkül, hogy ezek a lemezek Magyarországon ismertté váltak volna.

Pedig a rendszerváltás után már bejöhettek ezek az albumok.

Bejöhettek volna, ha valaki fontosnak tartotta volna, hogy forgalmazza azokat, vagy megvásárolja a jogaikat.

Mi volt ennek oka? 

A finomságnak, a jó ízlésnek a hiánya, annak az érzéknek a hiánya, hogy él egy kiváló magyar muzsikus valahol a távolban, és nekünk kutya kötelességünk lenne megismertetni a munkáit a hazai közönséggel. Ezeket alapvető hibáknak gondolom, és érdekes, hogy amikor Jackie tavaly nyáron itthon járt, akkor mesélte kissé zavarban, hogy 60. születésnapja alkalmából Ausztráliában díszdobozban fogják megjelentetni az életművét. Akkor bekattant nekem, milyen baromi gáz, hogy miután elment innen, odakint a következő évben, 1975-ben rögtön nagylemeze készült a saját nevén.

Itthon mikor változott meg Jackie megítélése?

Úgy vélem, ez igazán nem változott meg. Nagyon sokan szerették, és ha 3-4-5 évenként hazajött, és jó esetben magával hozta az ausztrál zenekarát vagy annak legalább a magját, akikkel együtt játszott a kinti klubokban, akkor a régi rajongói nosztalgiából elmentek a koncertjére. Arról nincs azonban szó, hogy bármiféle áttörés történt volna. Ezért is megindító, hogy most, a halála miatt mintha megnőtt volna az érdeklődés iránta.



Magyarországon gyakori jelenség, hogy posztumusz lesznek elismertek, divatosak a művészek.

Valószínűleg finom gesztusnak tartják egyesek, hogyha valaki meghal, és attól kezdve érdemes rá odafigyelni, lehet lihegni, hogy milyen nagyszerű ember és milyen kiváló muzsika… Korábban kellett volna észrevenni.

Ezen igyekszik változtatni a péntek esti koncert.

Ezen próbál változtatni, aztán meglátjuk, hogy mi lesz az eredménye. Mindenképp rendkívül izgalmasnak tartom, hogy mindazok, akik együtt játszottak vele, nagyon fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a produkcióban. Valamiféle keresztmetszetét lehet adni a Jackie-életműnek, egészen a nyolcvanas évek közepéig visszamenőleg, amikor egyfajta zenei korszakváltás következett be nála. Talán addig tartott az a periódusa, ami az úgymond fúziós jazzrockhoz kötődött, aztán a nyolcvanas évek közepétől sokkal inkább a különböző fekete muzsikák, a gospel, a soul és a funky hatott rá, s onnantól kezdve egy új zenei korszak kezdődött.



Hogyan alakult ki a pénteki koncert menetrendje?

Amikor tavaly nyáron leültünk a Jackie-vel beszélgetni, akkor elmondtam neki, milyen elképzeléseim vannak, és kiderült, ő is hasonlóakban gondolkodott. Fontos szempont, hogy a Művészetek Palotája más típusú hely, mint ahol korábban ő Magyarországon játszott, és elüt a különböző sidney-i kluboktól is. Az viszont szerencsésnek mondható, hogy halála előtt néhány hónappal kapott egy felkérést Sidneyben, hogy a helyi operaházban tartson egy produkciót, ahol vonósokkal kiegészülve játszott. Úgy tűnt, az könnyen adaptálható a Müpába is, hogy abból sok minden átmenthető. Először az volt az elképzelése, hogy dupla vonósnégyessel kiegészülve játszanak, amiből végül egy szimpla vonósnégyes lesz a mostani koncerten. Aztán természetesen az is szempont volt, hogy a syriusos időket valahogyan megidézzük, több okból is. Leginkább, mert számunkra Jackie mégiscsak a Syriusszal egyenlő, még akkor is, ha ugyanabban az időben a Rákfogó együttesnek is kiváló basszusgitárosa volt, még akkor is, ha később Ausztráliában más típusú zenét játszott. Abban az időben a Syrius zenéje műfajában világszerte az egyik legkiválóbb produkció volt, nem vagyok róla meggyőződve, hogy amit a következő két évtizedben alkotott, az ugyanilyen magasröptű lett volna. Kitűnő szórakoztató zenét játszott Ausztráliában, kifogástalan tánczenét, de az a fajta korszakos jelentőségű munka, amit a Syriusszal alkotott, nem következett a későbbiekben.



Kiket láthat és hallhat a közönség péntek este?

Rettentően hálás vagyok a sorsnak, hogy sikerült Ráduly Misit rávenni arra, hogy szerepeljen ezen a koncerten. A Jackie mellett ő volt a másik meghatározó alakja a Syriusnak, igazi legenda, csúcsminőség. Neki egy kicsit talán szerencsétlenebb sors jutott, mint a Jackie-nek, annyiból, hogy Amerikába keveredve kevésbé tudta megvalósítani önmagát. Ott lesz Szakcsi Lakatos Béla, akivel együtt játszott a Rákfogóban, s akivel a legutolsó ausztrál lemezén szintén együtt szerepelt. Aztán Tátrai Tibor, akivel szintén zenélt közösen a Syrius egy korszakában, és akivel 2001-ben közös lemezt készített. Kellett még nekünk egy kiváló tenorszaxofonos, ezért Borbély Mihályra esett a választásunk, aki ugyanazt a gondolkodásmódot képviseli ma, mint amit annak idején Ráduly, vagyis népzenei ihletésű, magyar gyökerű jazzt játszik; Ráduly Misi pénteken csak fuvolán közreműködik. Itt lesz továbbá az óriási létszámú ausztrál zenekara, oly annyira, hogy még Európa különböző részein élő vokalista hölgyek is fontosnak tartották, hogy saját költségükre eljöjjenek, mert ez egy olyan alkalom lesz, amiből ők sem maradhatnak ki.

Lehet egyszer akár tananyag is Orszáczky Jackie életműve?

Az én életemben már most az.