2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Orszáczky Jackie-t mindenki szerette

Orszáczky Jackie-vel a Syrius harmadik tagja távozott az örök koncertszínpadra: először Baronits Zsolt az együttes vezetője, szaxofonos, tavaly Veszelinov András dobos hunyt el.
2008. február 3. vasárnap 17:21 - Hírextra

Orszáczky Jackie a Syrius történetét áttekintő Széttört álmok című könyvben elmondta, hogy ötéves korában vitték először zeneiskolába a szülei, ahol zongorázni és hegedülni tanult. A rockzenével általános iskolás korában kezdett ismerkedni. Első zenésztársai között említette Lakatos "Bögöly" Béla dobost, majd az Új Rákfogó együttesben ismertté vált Mogyorósi László gitárost. Ő maga is - basszusgitárosként - tagja volt az Új Rákfogónak, a hatvanas évek vége felé Mogyorósival és Pataki Lászlóval trióban játszottak egy ideig.

A Syrius együttes 1969-ben Baronits Zsolt vezetésével alakult, Pataki, Veszelinov, Orszáczky részvételével, amelyhez később csatlakozott Ráduly Mihály szaxofonos és fuvolás. Itt gitározott egy időben Barta Tamás, majd Tátrai Tibor.

A Syrius popzenekarként indult, ám csakhamar a hazai progresszív rock és blues zászlóshajója lett. Ez a zene nem fért bele a hazai zeneipar akkori irányítóinak elképzeléseibe. Egyetlen lemezük jelent meg, 1972-ben itthon ilyen összetételben Az ördög álarcosbálja, amely az 1971-ben Ausztráliában megjelent Devil,s Masquerade licenckiadása. Az együttes nem kapott semmiféle támogatást, a hetvenes évek derekára zenészei szétszéledtek. Orszáczky Ausztráliában telepedett le, ott zenélt, először 1977-ben tért haza.

Több lemeze megjelent az ötödik kontinensen, a legismertebbek közülük az 1987-es Jump Back Jack, az 1994-es Jackie Orszáczky and The Grandmasters. Emlékezetes hazai fellépése volt 1991-ben a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán, amikor sokak emlékezete szerint alaposan leiskolázta" Jack Bruce-t. A Margitszigeten 2001-ben csatlakozott a Syrius együttes tagjaihoz. (Baronits Zsolt már nem lehetett ott), szerepelt a paksi Gastrobluesfesztiválon is. Felesége, Tina Harrod a kilencvenes évek elején lépett fel először Magyarországon.

Orszáczky évek óta a piccolo nevű különleges basszusgitáron játszott. Ezt a hangszert Miles Davis együttesében hallotta először, s magasabb hangot adó húrjaival alkalmasabb a szólókra, a hangok nem mosódnak össze - mesélte tavaly az MTI-nek nyilatkozva. Elmondta: együttesének zenéje a bluesból, a gospelből, az afro-amerikai tradícióból ered, jazzes, funkys és rockos elemekkel. Hangsúlyozta: "programzenét" soha nem csinált. "Az AIDS-esek, a szegények megsegítésére, a felmelegedés ellen meghirdetett koncertek nem oldanak meg semmit. A zene magáért beszéljen". Kijelentette: számára az ének rendkívül fontos és véleménye szerint minden zenészt kényszeríteni kellene az éneklésre. Egészen a közelmúltig 200 koncertet adott évente, bár tavaly egészsége ezt már nem tette lehetővé.

Orszáczkyék legutóbbi lemeze, a Shacked Up In Paradise 2005-ben jelent meg. Augusztusban abban bízott, hogy folyamatban lévő lemezterveit még meg tudja valósítani....

Jackie előtt néhány nappal hunyt el bátyja, László is, akivel a hatvanas években együtt zenéltek a Syncom együttesben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását