2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Orbán Viktornak is lehet véleménye

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet elvállata Orbán Viktor jogi képviseletét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) elleni jogi perben, amelyet holnap tárgyal másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla - írta kedden a Magyar Nemzet.
2007. december 4. kedd 10:10 - Hírextra
Ismert, az akkor még Petrétei József vezette rendészeti minisztérium azért indított személyiségi jogi pert Orbán Viktor ellen, mert a Fidesz elnöke politikai nyomást és utasítást vélt felfedezni a rendőrség október 23-i brutális fellépése mögött. Petréteiék a jogsértés megállapításán túl 3,6 millió forintos nem vagyoni kártérítés kiszabását is kérték, amelyet "megsérült rendőrök javára" fordítottak volna - olvasható a lapban.

Az első fokon eljáró Fővárosi bíróság viszont július elején megállapította: a politikus csak véleményét mondta el, méghozzá a jogszabályi kereteken belül, és az nem volt indokolatlanul bántó, sértő és burkoltan nem fejezett ki tényállítást.

A bíróság rámutatott: az Alkotmánybíróság több határozatban szögezte le, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi, és egy közhatalmat gyakorló szervnek jobban kell tűrnie az őt érő kritikákat. A minisztérium fellebbezetett az ítélet ellen - írta a Magyar Nemzet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását