2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jönnek a varjak

Szürkületkor valóságos fekete seregként vetési varjak ezrei lepik el Nyíregyházán a sóstói erdőt. Az ősszel érkezett madarak többsége Ukrajnában, Oroszországban, a Baltikumban és a skandináv országokban fészkel, a hideg napokat vészelik át Magyarországon.
2007. november 26. hétfő 12:10 - Hírextra

Török Hunor, az E-Misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület madártani felelőse elmondta az MTI-nek, hogy a nálunk fészkelő vetési varjak korábban több ezres telepei az utóbbi években erősen lecsökkentek, tizedannyi található belőlük, mint korábban. Ezért védett madaraknak nyilvánították a nagytestű, akár 60-80 évig is élő, teljesen fekete vetési varjakat. Ez a védettség vonatkozik az északról érkezett madarakra is.

"Napközben a varjak többsége elhagyja az erdőt, s a réteken, szántóföldeken keres magának táplálékot, amely lehet növényi mag éppúgy, mint valamiféle bogár. Nem válogatósak, így az országutak mentén az elütött, eltaposott kisebb állatok tetemeiből is szívesen csipegetnek" - közölte a szakember.

A vetési varjak esténként csapatokba verődnek, kiemelkedő, hatalmas fákat (úgynevezett beszálló fákat) keresnek, ahol éjszakáznak. Erre Nyíregyházán kiváló hely a sóstói erdő, azon belül is a 80-100 éves tölgyfák koronája.

S egy jó tanács: amikor leszállnak a varjak, nem érdemes az erdőben sétálni, kocogni, mert akarva-akaratlanul is "megtisztelik" az arra járókat felülről.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását