2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Madonna malawiaknak gyűjt

Madonna legalább kétmillió dollárt szeretne gyűjteni a malawi AIDS-árvák számára azon a jótékonysági rendezvényen, amelyet jövő februárban tartanak egy New York-i áruház megnyitójának alkalmából.
2007. november 22. csütörtök 12:27 - Hírextra
"Amit az ország árváiért tesz, amikor a világ színpadára viszi nehéz helyzetüket, azt kevés ilyen szupersztár csinálná utána, mint ő" - szólt elismerően a malawi kormány információs minisztere a sztár múlt heti bejelentéséről. A szóvivő kiemelte, hogy Madonna a dél-afrikai ország olyan vidéki térségeiben építtetett kórházakat, amelyeken a kormánynak még nem sikerült, így hozzájárulásával sok terhes anya életét sikerült megmenteni, akik különben meghaltak volna.

Az énekes sztár a New York-i Ötödik sugárúton február 6-án megnyíló Gucci-divatházzal (amely az olasz cég eddigi legnagyobb üzlete) karöltve szervez adománygyűjtő vacsorát.

A rendhagyó áruházi premier bevételével részben az UNICEF-et, részben azt a "Rising Malawi" elnevezésű alapítványt akarja támogatni, amelynek tavaly lett a társalapítója. Az alapítvány a főként AIDS-betegségben elhunyt szüleik miatt árvaságra jutott malawi gyerekeken próbál segíteni.

Madonna és férje, Guy Ritchie tavaly vittek haza az afrikai országból egy 13 hónapos fiúcskát, akinek örökbefogadási eljárása még nem zárult le. Az énekesnőnek legközelebb áprilisban kell visszatérnie egy meghallgatásra, mielőtt az adoptálást engedélyeznék a helyi hatóság.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását