2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

El a kezekkel a Szigettől!

Online aláírásgyűjtést indított honlapján az SZDSZ Új Generáció a Sziget fesztivál megmentése érdekében, ugyanis az utóbbi hetekben két polgármester is burkoltan a fesztivál betiltását kezdeményezte - jelentette be az Új Generáció elnöke hétfőn a Parlamen
2007. november 12. hétfő 17:22 - Hírextra

Léderer András elmondta, hogy egyes politikusok évről évre próbálkoznak a Sziget ellehetetlenítésével, eddig sikertelenül. Mint mondta, nem fogják hagyni, hogy tönkretegyék több százezer ember szórakozását.

Az ifjúsági szervezet honlapján (http://www.ujgeneracio.hu/) akár név nélkül, egy e-mail címmel is támogatni lehet az "El a kezekkel a Szigettől!" elnevezésű kezdeményezést.
Léderer András emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban a XIII. kerület polgármestere is csatlakozott a IV. kerület polgármesterének kezdeményezéséhez, amely lényegében betiltaná a Sziget fesztivált.

Mint mondta, az összegyűlt aláírásokat - anonimizált formában - át kívánják adni a két érintett polgármesternek, hogy figyelmeztessék őket: valóban szembe kívánnak-e menni a jövő nemzedékével.

Merker Dávid, az Új Generáció XIII. kerületi önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: nincs helye "tanácselnöki mentalitásnak" ebben az ügyben.

Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője múlt héten jelentette be, hogy a IV. kerületi önkormányzat azt kérte a bíróságtól, hogy tiltsák meg a 22 és 6 óra közötti rendezvényeket a Hajógyári-szigeten. Derce Tamás, újpesti polgármester 2006-ban pert kezdeményezett "birtokháborítás megszüntetése" ügyében a Sziget ellen. A IV. kerületi bíróságon folyó per októberben olyan fordulatot vett, ami alapján kijelenthető: a polgármester nem kevesebbet akar, mint a fesztivál ellehetetlenítését - fogalmazott Gerendai.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását