2021. január 24. - Timót

Az SZDSZ Új Generáció vizsgálatot kér

Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke nyílt levélben arra kérte az adatvédelmi biztost, hogy rendeljen el vizsgálatot a kuruc.info által mobiltelefonokra érkezett üzenetek kapcsán; a dokumentumot pénteken juttatta el az SZDSZ az MTI-hez.
2007. október 26. péntek 16:22 - Hírextra

Léderer András azt kéri Péterfalvi Attilától, vizsgálja ki, milyen módon, milyen adatkezelési szabályok megsértésével jutott a kuruc.info olyan polgárok telefonszámaihoz, akik nem adtak engedélyt a róluk szóló adatok kezeléséhez, kinek kell viselnie a jogi felelősséget az ilyen tartalmú, kéretlen sms-üzenetekért.

Az SZDSZ Új Generáció elnöke arra is választ vár, milyen adatbázis alapján küldték ki a bűncselekmény megvalósítására felhívó üzeneteket, illetve van-e bármilyen összefüggés a Fidesz által összeállított, milliós adatbázis és a kuruc.info sms-kampánya között.

Emlékeztetett arra, hogy egy ismeretlen és azonosíthatatlan telefonszámról, "kuruc.info" néven üzenet érkezett mobiltelefonjára, annak ellenére, hogy telefonszámát soha, semmilyen célból nem tette nyilvánossá.

"A taxisblokád évfordulóján, holnap (péntek) pontban reggel 8-kor lezárjuk az Erzsébet hidat vagy a Ferenciek terét. Bővebben a hírportálunkon. Cselekedj!" - idézte az sms-t a liberális párt ifjúsági szervezetének elnöke.

Péterfalvi Attilát a távirati iroda péntek kora délutánig nem érte el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását