2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Folytatjuk a vírus- és oltástagadók izgalmas nézeteinek elemzését.
2021. január 9. szombat 08:28 - HírExtra

Első cikkünkben bemutattuk a három elvbarátot, név szerint Pócs, Tamasi és Gödény urakat, később folytattuk nyakatekert érveléseik tárgyalását, majd pedig bemutattuk a PCR és a démoni háttérhatalom összefüggéseit. Záró anyagunkban a motivációkról értekezünk.  

Meg egy kis apró…

Míg Pócs és Tamasi valószínűleg őszinte meggyőződésből terjesztik delíriumos nézeteiket, nehéz eldönteni, hogy Gődény valójában mennyire ért egyet velük. Vajon azért tartózkodik a társaikhoz hasonló extrém kijelentésektől, mert gyakorlott közszereplőként tudja, hogy mit bír el a kamera vagy valójában ő is úgy gondolja, hogy a társai által vallott nézetek egyre kevésbé vállalhatók. Nem nehéz elképzelni, hogy Gődény azért állt össze Pócsékkal, hogy orvosi végzettségükből fakadó vélt hitelességüket saját céljai érdekében használja fel, azonban társai kezdenek egyre kellemetlenebbé válni számára. Lehetséges, hogy Gődénynek egyre kényelmetlenebb, ha összemossák a nevét a két, paranoiás csodadoktorral, és az utóbbi időben ezért tartózkodik a közös szereplésektől? 

Ugyanakkor mik is lehetnek Gődény valódi céljai? Köztudott, hogy a patikus a 2018. évi országgyűlési választásokon az egyik – a közbeszédben kamupártként emlegetett – politikai formáció, a Közös Nevező elnökeként és listavezetőjeként indult. A pártnak igen gyanús körülmények között, de sikerült országos listát állítani (az ajánlóívekkel való visszaélések gyanújával mindössze néhány tucat eljárás indult ellenük), majd annak rendje és módja szerint felvették a több, mint 150 millió forintos kampánytámogatást. 

A választások után ezt azzal a lendülettel kellett volna visszafizetniük, hiszen a pártocska az egy százalékot nem érte el, gyakorlatilag mérhetetlen volt a támogatottsága. Az ajánlóívekkel történő visszaélés margóján érdemes megemlíteni, hogy a megszerzett szavazatok mennyisége az általuk benyújtott ajánlások számának is csak a töredékét érte el. Gődény azóta mindenhol hangoztatja, ő egy fillért nem látott, a pénzhez semmi köze, a párthoz is csak alig, majd egyszer vissza lesz minden fizetve, de ez egyébként sem az ő dolga, nincs itt semmi látnivaló. A probléma annyi, hogy a választási törvény értelmében pártvezetőként magánvagyonával felel a kampánypénzekért, így bármennyire próbál más látszatott kelteni, igenis felelősséggel tartozik az eltűnt milliókért, és a törvény értelmében az ő kötelessége (lenne) a köddé vált összeg visszafizetése. 

Gődény György, a Közös Nevező, a személyes adatok jogtalan felhasználása, valamint a járványtagadás pedig a korábban említett vakcina ellenes aláírásgyűjtés kapcsán érhet össze. Az októberben indított petíciót online több, mint 40.000-en írták alá, emellett Gődény országosan toboroz „offline” aláírásgyűjtőket is. A petíció honlapján szervezőként a Közös Nevező szerepel. Azt, hogy az aláírás során miért kötelező ennyi adat (például a lakcím) megadása, sokan még a patikus követői közül is értetlenül fogadták. Különös továbbá, hogy az aláírásgyűjtésnek látszólag nincs valódi célja, nem kötődik például népszavazási kezdeményezéshez, a párt csupán adatbázist épít, amivel egy későbbi választás során akár vissza is élhet.

A 2018-as választásokon közel 5,8 millió ember szavazott, a kampánytámogatás megtartásához szükséges 1 százalék eléréséhez mintegy 58.000 szavazat kellett. Gődény korábbi, azóta törölt facebook csoportjának nagyjából 120.000 követője volt, ennek valószínűleg a fele is elég lenne az 1 százalékohoz.

Nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz a feltételezéshez, hogy Gődény valódi célja jelenlegi népszerűségének politikai tőkére váltása. Azért tűrheti meg maga mellett a könnyen befolyásolható, összeesküvés-elméletekre hajlamos követők tömegeit, azért állhatott össze Póccsal és Tamasival, azért égethet maszkot, beszélhet le tömegeket a védekezésről, és azért gyűjthet aláírásokat, hogy 2022-ben sikerüljön elérnie az 1 százalékot, és akkor már legálisan tehessen zsebre újabb százmilliókat. A következő négy évre leosztva ez egy igen jó keresetnek tűnik.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását