2024. április 18. - Andrea, Ilma

Adomány az Ergo Ambulance-nak

Amikor valaki segíteni szeretne másoknak, akkor célszerű olyanokra is gondolnia, akik alapvetően nem számítanak hátrányos helyzetűnek, azonban a jelenlegi helyzetben nekik is fontos lehet a támogatás mindaddig, amíg az élet ténylegesen vissza nem tér a rendes kerékvágásba.
2020. augusztus 13. csütörtök 17:35 - HírExtra

Így amikor támogatásról, adakozásról van szó, sokan nem gondolnak az egészségügyben dolgozókra. Pedig vannak olyan alternatív mentős társaságok, akik betegeket szállítanak, orvosi ügyeletet működtetnek, rendezvényeket biztosítanak, valamint elsősegély oktatást tartanak, és mindezen tevékenységüket a nekik nyújtott támogatással még sikeresebben tudják végezni.

Ilyen az Ergo Ambulance is, akik éppen most kaptak támogatást a Szcientológia önkéntes lelkészektől. Előzetes egyeztetéskor kiderült, hogy a mentős csapatnak hordozható EKG készülékre, gyermek és felnőtt vérnyomásmérőkre, valamint bőr- és felület fertőtlenítő szerekre lenne szüksége. A Szcientológia önkéntes lelkészek adományokat gyűjtöttek erre a célra, megvásárolták és átadták az Ergo Ambulance képviselőinek az eszközöket, fontos segítséget nyújtva azoknak, akik nap mint nap elhivatottan segítenek másoknak.

Ugyanígy támogattak az önkéntes lelkészek nemrég egy pesti gyermekkórházat is az ápolók és a gyermekek legnagyobb örömére, mivel pelenkákat és betegalátéteket szállítottak az intenzív osztályon fekvő kis betegek számára.

Mindemellett az önkéntes lelkészek ismét adományoztak pár zsáknyi, frissen fertőtlenített plüss- és társasjátékot a Tündérpakk alapítvány részére, akik a XIII. kerületi központjukból segítik a rászoruló családokat, önkéntesektől érkező adományokból.

Amennyiben valaki segíteni szeretne, de nem tudja pontosan, hogy milyen módon és kinek, akkor keressen a lakóhelye környékén egy olyan jótékonysági alapítványt vagy egyházat, akiknek már jól kiépített kapcsolatai vannak a rászorulókkal, vagy a fenti példák alapján érdemes érdeklődni az egészségügyi dolgozóknál is, hogy szükségük van-e valamilyen segítségre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását