2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Segélyt kapott a "freskófalu"

A koronavírus miatti átmeneti munkanélküliség most a hátrányos helyzetben élő családokat még inkább nehéz helyzetbe hozhatja.
2020. május 10. vasárnap 11:09 - HírExtra


A válság miatt nehéz helyzetbe került borsodi falu, Bódvalenke- a "freskófalu" kapott segélyeket önkéntesektől. 

A világ számos újságjában jelentek meg cikkek arról, hogy 18 európai roma festőművész 33 hatalmas alkotása a házak falán vallásos jeleneteket, helybéli legendákat és klasszikus cigány témákat jelenít meg. A kis borsodi, határszéli helység így a turizmus fellendítésével próbált javítani sorsán, bár nem szokványos turisztikai célpont, hiszen nincs szállodája, étterme, még csak kocsmája sincs a kis két utcából álló törpefalunak. Mégis sokan látogatták még külföldről is a festői tájon elhelyezkedő, falfreskói miatt kis ékszerdobozzá vált Bódvalenkét.

Mivel a turizmus – ki tudja meddig – szünetel, így a falu lakói, akik közül sokan közmunkából és segélyekből tartották fenn magukat, most még nehezebb helyzetbe kerültek. Azon családfenntartók, akik Budapestre jártak dolgozni az építőiparban, most a vírus miatt leállt építkezések következtében munka nélkül maradtak.

Ebben a nehéz helyzetben megoldásért kutatva találta meg egyik lakójuk, egy fiatal, több gyermekes anyuka egy közösségi média felületen a Szcientológia önkéntes lelkészeket – akik rendszeresen támogatnak rászorulókat –, és segítséget kért tőlük.

Az elmúlt napokban egy jelentős rakomány érkezett meg, melyet a helybéliek nagy örömmel fogadtak, a polgármesterrel és ügyintézőjével együtt. Az adományok közt volt 300 kg friss gyümölcs (alma és banán), krumpli, több, mint egy tonna tartós élelmiszer: cukor, száraztészta, konzervek, rízs, olaj, stb., a gyerekeknek csokik és további finomságok. Az önkéntes lelkészek kenyeret és csokis mogyorókrémet is vittek, amiből a gyerekeknek egy helybéli anyuka mogyorókrémes kenyeret kent, hogy megkönnyítse az izgatott várakozást. Ezalatt az önkéntesek a polgármester segítségével osztották szét az adományokat, aki a lakosokról vezetett nyilvántartásában ellenőrizte, hogy biztosan mindenkinek jusson belőlük, még annak is, aki nem tudott valamiért eljönni.

Az önkéntesek maszkot is osztottak.

Az önkéntes lelkészek nemcsak egyes bajba jutottak megkeresésére reagálnak, hanem keresik a más jótékonysági szervezetekkel, egyházakkal való összefogást, hiszen így a segítség hatékonyabb lehet és sokszorozódik. Tették ezt már az erre a célra a kormány által létrehozott Segítünk egymásnak honlapon keresztül is, ami a leghatékonyabb platform arra, hogy összekösse a segíteni, adományozni vágyókat azokkal a karitatív szervezetekkel, akik a rászorulókat a legszélesebb körben elérik.
 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását