2019. december 13. - Luca, Otília

Csurran-cseppen a lépesméz

Harmincnál is több fajtamézet kóstolhatnak az érdeklődők a XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon, amelyet december 6. és 8. között rendeznek a békési fürdővárosban.
2019. december 3. kedd 15:33 - HírExtra

 

    Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke, a rendezvény egyik főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy a fő cél már a kezdetekkor - amikor még egy kis magánházban rendezték meg a fesztivált - is ugyanaz volt, mint ma: a méz népszerűsítése.

    Sokat léptek előre e téren, néhány éve a vásárlók csak az akác- és vegyes mézet keresték, a repceméz például eladhatatlan volt. Mára sokan keresik, mert tudják, hogy az az egyetlen mézfajta, amely lúgosít. A fesztiválon megismerik a látogatók a mézfajták egészségügyi hatásait is és utána már tudatosan keresik a különböző termékeket - húzta alá.

    Hozzátette, öt év alatt mintegy 50 dekagrammal nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás, ami így jelenleg egy kilogramm körül mozog.

    Haász Ferenc elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően a fesztivál első napja a szakmának szól, előadásokat hallgathatnak meg a méhészek. Aznap felvonulnak a városban 19 mézlovagrend tagjai, akik közül többen határon túlról érkeznek, este mézlovagokat is avatnak a várban.

    Szombaton a városi sportcsarnokban főként a mézeskalács-készítés bemutatására helyezik a hangsúlyt, lesz viaszgyertaöntés és délután kihirdetik az Év kiváló magyar méze verseny győzteseit. A megméretésre csaknem 300 tétel érkezett.

    A vasárnap a családokról szól, kifejezetten gyerekeknek szóló programokat szerveznek, még a Mikulást is várják az ingyenesen látogatható rendezvényre - mondta az egyesületi elnök.

    A részletes program a www.gyulaimezfesztival.hu oldalon tekinthető meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását