2020. szeptember 24. - Gellért, Mercédesz
A Kiválasztottak, egy igazi hungarikum. A M.A.G.U.S. fantáziavilágára épülő kártyajáték, huszonkét éve indult, és azóta egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Sümegi Róberttel, a Kiválasztottak szakmai tanácsadójával beszélgettünk.
2019. december 4. szerda 07:03 - HírExtra

Hogyan kerültél a játék bűvöletébe?

Nálam ez már egy közel harminc éves "szerelem". Még a 90-es évek elején ismerkedtem meg a M.A.G.U.S. fantáziavilágával, az akkoriban nagyon népszerű regényeken keresztül. Jött a szerepjáték majd 1997-ben a kártyajáték is.

Maga a kártyajáték, a Kiválasztottak ebben az időben hihetetlen népszerűségnek örvendett, annak ellenére, hogy az akkori pénztárcákhoz mérve kifejezetten drágának számított. Főként az egyetemisták és főiskolások körében volt népszerű, így tizenéves középiskolásként engem különös örömmel töltött el, hogy bekerülhettem egy ilyen közösségbe. Baráti kapcsolatokra tehettem szert egy olyan korosztály körében, ami számomra akkor teljesen távolinak tűnt. 

Milyen sűrűn játszik egy M.A.G.U.S. kártyajátékos?

Ez nagyon változó. Mindenkinek az életében más szerepet tölt be a játék; vannak akik havonta összeülnek egy baráti beszélgetős parti alkalmából, vagy évente párszor nosztalgiázni... és vannak olyanok akik hétről-hétre versenyre készülve csiszolgatják a tudásukat. Ez utóbbiak szinte napi szinten foglalkoznak a játékkal és akár havi két alkalommal is ellátogatnak a versenyekre. Ezek a végletek.

Hozzávetőlegesen hányan játszhatják az országban, világban?

Erre nem könnyű válaszolni. Transzparens adatok csak a hazai versenyjátékosok számáról van: ez most kétszáz fő körül mozog, emellett még több százan játsszák.

Tudomásom szerint a külföldön élő játékosok a legnagyobb számban Ausztria, Egyesült Királyság és Németország területén fordulnak elő. Emellett viszont rendszeresen rendelnek a környező országokból is, mint Szlovákia és Románia; vagy a távolabbi országokból, mint Hollandia vagy Svédország. (Nyilvánvalóan ilyenkor az ott élő magyar közösségekről beszélünk.) 

Ezek szerint léteznek versenyek is? Mit lehet ezekről tudni?

Természetesen. Sőt! Azt kell, hogy mondjam, hogy a hazai rendezvények a világ legnagyobb kártyás brand-jeit is megszégyenítik. Országszerte 13 megye több mint 20 versenyhelyszínén idén már több, mint 150 verseny volt (ami heti átlagban több mint 3 esemény). Akár 30-50-100 fős versenyekről van itt szó.

Hogy legyen mihez viszonyítani: a világ legismertebb gyűjtögetős, fizikai kártyajátéka a Magic: The Gathering tud csak itthon hasonló számokat produkálni, pedig azt több mint 10 millióan játsszák, és jelen van online formában is, sőt tucatnyi más elektronikus megjelenésük volt különböző perifériákon az elmúlt években. Vagy vehetjük az óriási filmes háttérrel megáldott Star Wars: Destiny kártyajátékot, amely bár kapott hazai lokalizációt, mégis csak harmadát-felét tudja produkálni a M.A.G.U.S.-nak. Természetesen ezek az összehasonlítások csak a versenyrendezvényekre vonatkoznak. Terjesztésben és marketingben viszont van hova fejlődnünk.

A versenyeink egyik egyedisége, hogy vásárlással be nem szerezhető ajándék kártyákkal jutalmazzuk a játékosokat, ez más kártyajátékokban igen ritka. A legnagyobbak is korábban megjelent kártyákat ajándékoznak az eredetitől eltérő grafikával, de ugyanazon képességekkel.

Hogy ne csak a versenyekről legyen szó, idén több mint egy tucatszor voltunk jelen különböző társasjátékos rendezvényeken (pl. Társasjátékok Ünnepe, PlayIT, MondoCon, Fantasy Expo, HungaroCon, Milloween), ahol a leendő játékosok megismerkedhettek a játékkal. 

Ebben az évben volt pár TV-s megjelenés megjelenésünk is. M2 Petőfi TV-n többször is feltűnt a játék.

A szemfülesebbek láthatták a játékot az RTL Klub nagy sikerű, Nagy Ervin főszereplésével készült "A Tanár" című sorozat egyik epizódjában.

Az X-Faktor mentorházas Kárász Ervin és Nagy Apolka közreműködésével, a C-zár Products jóvoltából pedig főszerepet kapott a játék egy videoklipben is, melynek köszönhetően a Music Channel - 1 like HipHop című műsorában is esett pár szó a hobbinkról.

Miért javaslod a kártyát a számítógépes játék helyett?

Háromgyermekes apuka vagyok. Tapasztalataim szerint a mai fiatalok jelentős része az online, virtuális felületeken szocializálódik. A gyermekek már 6-8 évesen a "kütyük" bűvöletében élnek. A szülök azzal szembesülnek, hogy a tiltás esetén a gyermekeik lemaradnak a saját köreik trendjeiről és így gyakran kirekesztetté válnak. 

Túlzott engedékenység esetén pedig gyermekeik gyakorlatilag függők lesznek. Egyes szülők viselkedésmintája sem segít a helyzeten, mert hiába próbálnak helyesen eljárni, észre sem veszik, hogy az átlagosan napi 3 órás telefonnyomkodással (saját el nem ismert függőségükkel) mutatnak rossz példát.

Serdülő és tinédzser korban a szülök jelentős része már sokszor maga "fertőzi" meg a gyereket videojátékok vásárlásával, ezáltal nyugtatva meg magát attól képzelt tévképtől, hogy így a gyerek legalább nem egy romkocsmában vagy illegális drogok bűvöletében éli titkos életét. 

Aztán eljön az időszak amikor a gyerekek felnőnek és vágynának a társaságba... Nem véletlen, hogy egyre népszerűbbek az eSport bárok, ahol a fiatalok másokkal egy légtérben videojátékozhatnak vagy kipróbálhatják a komoly asztali játékokat.

Az ember társas lény. Szükségünk van a társas kapcsolatokra. Ettől érezzük jól magunkat. Ebből fakadóan tartom jobbnak bármilyen fizikai társasjátékkal való foglalkozást a videojátékok helyett.
Sajnos az digitális játékok agresszív terjedésének viszont nem lehet gátat szabni. A mai gyerekeknek teljesen más az ingerküszöbük. Egyből beszippantja őket egy nekik célzott csili-vili játék. 

Ennek ellenére én azt tapasztalom, hogy amikor nem korlátozom a gyerekeimet, akkor hamar megunják a videojátékozást, és akkor jön az, hogy... :
"- Apa kipróbáljuk ezt meg azt a társast?"
"- Megtanítod nekünk is, amit te játszol?"

Aztán csak azt veszem észre, hogy a barátok és osztálytársak már nem videojátékozni jönnek át, hanem kártyázni és társasozni. Természetesen ehhez a dologhoz nagyon fontos, hogy legyen alternatíva a gyermek számára. Ha a telefonokon, tableteken és konzolokon kívül nincs más, akkor a gyermek egyértelműen az online világot fogja választani.

Mennyiben magyar ez a játék?

Ez egy igazi Hungarikum. Egy magyarok által megálmodott harminc éves fantasy világra épül, amihez már több mint száz regény és novelláskötet jelent meg. A kártyajáték 22 éves, és mondhatom, az aranykorát éli, szinte minden korosztály játssza.

Igaz, hogy vannak tanárok akik szakkört építenek erre? 

Igen. Mint mondtam, régen ezt a játékot főként az egyetemisták játszották. A közösségbe ahova én jártam, ott minden harmadik játékos tanárképzős volt. Ebből fakadóan nem nehéz kitalálni, hogy ezek az emberkék szerették volna továbbadni pozitív tapasztalataikat. Bár nem nevesíteném, jelenleg is van ilyen.

Mik ezek a pozitív tapasztalatok?

A játék folyamatosan fejleszt... és nem csak a gyerekeket hanem a felnőtteket is. Fejleszti a szövegértést, a matematikai és logikai készségeket, de hogy mélyebbre menjünk pl. az erőforrás menedzsmentet is. Ez utóbbit játékon belül és kívül egyaránt. Értem ez alatt, hogy bár a mai oktatásból hiányzó pénzügyi ismereteket nem lehet belőle elsajátítani, a folyamatos kereskedéssel és csere-berével ezeknek a játékosoknak fiatal korban egy kicsit több fogalmuk van a pénz értékéről. 

Mindezeken felül ennek a játéknak óriási szociális összetartó ereje is van. A régi játékosok testvérekként üdvözlik egymást; közös, kártyán kívüli programokat szerveznek; segítenek egymásnak legyen szó akár csak egy fuvartól egészen az állásajánlatokig; a versenyhelyszínekre való közös utazásokkal bejárják az egész országot; megemlékeznek a legjobb és a leglegendásabb játékosokról és ha a kegyetlen sors úgy hozza, akkor elhunyt játékostársaikról is. Az egyik versenyformátum az éppen ilyen játékos emléke előtt tiszteleg.

Mennyibe kerül ?

Régen luxusnak számított ilyet játszani, manapság szinte bárki megengedheti magának, hisz az árak 10-15 éve változatlanok.

Jelenleg akár pénz nélkül, kölcsön- vagy mások által felajánlott lapokból is el lehet kezdeni játszani. Ha fontos a birtoklás, akkor 10-15.000 forintból lehet elkezdeni a játékot és erre vannak a kínálatban külön termékek is. Ehhez még hozzátartozik, hogy a versenyszervezők ezt még támogatják a kezdő és pénztárcabarát játékformátumokban is.

Ha valaki viszont mindent szeretne és gyűjtésre adná a fejét, akkor az éves lapkészlet maximális játszható példányszámban havi 20-25.000 forintért beszerezhető. Ezt a készletet akár 5-6 évig is nyúzhatjuk a meccsek alatt, vagy ha úgy tartja kedvünk akár el is adhatjuk. Ha ezt összehasonlítjuk a digitális játékok árával, akkor évi 10-12 A-kategóriás címet jelent.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását