2024. április 19. - Emma

Kerámiakiállítás

Az első negyven év címmel nyílt tárlat csütörtökön a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből a Pesti Vigadóban.
2017. augusztus 18. péntek 12:16 - HírExtra
 

Az október 8-ig látogatható kiállítás történelmi utalásokkal, képekkel gazdagítva mutatja be a gyűjtemény meghatározó darabjait, a Kerámia Stúdió első 40 évének történetét különböző korszakokon keresztül.

A Stúdió gyűjteménye Magyarországon és nemzetközileg is meghatározó. Létrehozásának gondolata és megvalósítása Probstner János keramikusművész nevéhez fűződik, aki a kezdetektől hosszú évtizedeken át volt a műhely vezetője. "Hozzájárult a stúdió nemzetközivé válásához és egybekapcsolta azt a felsőfokú oktatással" - mondta el Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere a tárlat csütörtöki megnyitóján.

A műhelyt a Bács-Kiskun Megyei Tanács alapította Kerámia Kísérleti Stúdió néven, 2011-ig a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tartotta fenn. A Stúdió ma a Forrás Kiadóval, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhellyel és a Népi Iparművészeti Gyűjteménnyel együtt a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek (KKMM) Nonprofit Kft. része.

Az eseményen Mák Kornél a város nevében díszoklevelet adott át Füzi Lászlónak, a KKMM igazgatójának.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntője után a kiállítást Schrammel Imre keramikusművész nyitotta meg, aki a stúdió történetét felidézve elmondta, hogy inkább 50, mint 40 évre nyúlik vissza alakulásának ötlete: Siklóson kezdődött 1969-ben egy szimpóziumon, "ahol a semmiből kellett létrehozni valamit".

A Stúdió szakszerűen rendszerezett és archivált gyűjteménye folyamatosan gyarapszik, jelenleg 45 országból csaknem 300 művész mintegy négyezer műtárgya alkotja a törzsanyagot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását