2024. március 29. - Auguszta

Brutális csecsemőgyilkosság a Jászságban

Emberölés miatt nyomoz a rendőrség annak a csecsemőnek a halála ügyében, akit kedd reggel találtak holtan egy családi ház kályhájában Kunmadarason - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2011. április 19. kedd 18:41 - HírExtra
A rendőrséget a mentők értesítették a halálesetről. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Továbbra is tisztázásra szorul azonban, hogy megszületésekor életképes volt-e a csecsemő, illetve mikor és milyen módon került a kályhába - mondta a főhadnagy. Közölte azt is, hogy a gyermek anyját időközben kórházba szállították.

Az MTI tudósítója Kunmadarason, a Kölcsey Ferenc utcában, a tragédia színhelyén családtagoktól, valamint a portán szemlét tartó gyermekvédelmi szakemberektől megtudta: az újszülött már a szülők ötödik gyermeke volt, három lányt és egy fiút nevelnek. A 14 hónap és 11 év közötti életkorú gyermekek nagyanyja szerint az anya még előttük is titkolni próbálta terhességét. Hozzátette: a csecsemőre a szülés után, a reggeli órákban kihívott mentők már élettelenül és égésnyomokkal a testén bukkantak rá a szülők hálószobájában álló cserépkályhában.

Az apa rendőrségi kihallgatása idején a gyerekekre vigyázó nagyszülők készségesen válaszoltak a sajtó munkatársainak kérdéseire, és megdöbbenve álltak a történtek előtt.

Az eset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával jelenleg is vizsgálja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Chilmark
2011. április 21. 10:12
Pusztán jelezni szeretném, hogy Kunmadaras nem a Jászság része, ahogyan az a nevéből is látszik. Ha JÁSZmadaras lenne, még megérteném, de KUNmadarasról van szó. Egyébként minden jász nevében köszönöm, hogy egy egész megyényi területet velünk azonosítanak.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását