2024. április 18. - Andrea, Ilma
Jön a kötelező önkéntesség az érettségi előtt? A HírExtra által megkeresett középiskolai igazgatók mindegyike örülne a tanulók szociális érzékenységét fejlesztő újításnak, de óva intenek a gyakorlati megvalósíthatósággal kapcsolatban.
2011. január 25. kedd 06:35 - HírExtra
Ötven-hatvan óra kötelező "közösségi szolgálat" előírását tervezi a középiskolások számára a Hoffmann Rózsa vezette államtitkárság (az illetékesek keresztelték át a nem túl szépen hangzó kötelező önkéntességet közösségi szolgálattá időközben).

Örülnek, de...


De mit gondolnak az ötletről az érintettek, az iskolák vezetői? A HírExtra néhány középiskolai igazgató véleményére is kíváncsi volt.

A portálunk által megkeresett Nagy Györgyné, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola igazgatója például jó ötletnek tartja az újítás lehetőségét.

"Ez nálunk, Szolnokon már jól bevált módszer. Már évek óta segítenek tanulóink egy idősek otthonát, illetve a fogyatékos általános iskola tanulóit is segítik. Sőt egy új területtel is próbálkozunk, hiszen az egyik etnikum jelentős számban van jelen a városban, velük is szeretnénk közös programokat szervezni. Összességében azonban nagyon jónak tartom, hogy ezt szélesebb körben is bevezetnék, hiszen a nevelési szempontokat figyelembe véve nagyon pozitív kezdeményezés" - mondta a HírExtrának a Tiszaparti vezetője.

Kevés a sikerélmény

Hoffmannék nagy ötlete
"Jelenleg talán inkább az ötven óra felé hajlunk, amit heti két óra rendszerességgel lenne célszerű elvégeznie a diákoknak. Ezt a tevékenységet elképzeléseink szerint dokumentálni is kell majd" - mondta egy a téma kapcsán szervezett konferencián szombaton Hoffmann Rózsa államtitkár. "Nem volna azonban szerencsés, ha módszertanilag lenne szabályozva az önkéntes munka, mert minden gimnázium a saját környezetében tapasztalható kihívásokra kell, hogy reagáljon. Van, ahol időseket látogathatnak otthonaikban, felolvashatnak nekik, beszélgethetnek velük, van, ahol idősek szociális otthonaiba látogathatnak, de végezhetnek környezetvédelmi munkát is."
Egy fővárosi intézmény névtelenül nyilatkozó igazgatója azt emelte ki a HírExtrának, hogy a tanulók indokolatlanul kevés sikerélményhez jutnak, tehát az önkéntesség alapgondolata mindenképp üdvözlendő. Csakhogy az ötlet gyakorlati megvalósítása a szervezési szempontokat figyelembe véve egy csomó kérdést vet fel.

A megvalósítás problémáit emelte ki Herczig Ferencné, a tizenharmadik kerületi Ady Endre Gimnázium vezetője is.

"Hosszú évek óta mondom, hogy hiányzik ez a tanulók szociális és érzelmi érzékenységét fejlesztő rész az oktatás alapkoncepciójából. Ezzel együtt mi eddig is komoly hangsúlyt fektettünk az önkéntességre. Egy osztályunk például visszatérő vendég egy helyi öregek otthonában" - mondta portálunknak Herczig Ferencné.

Az Ady igazgatója is örömmel venné a kötelező jellgű önkéntességet, azonban aggályait is megosztotta a HírExtrával.

Sok a kérdés

"Amitől félek, a másik oldal hozzáállása, hogy lesz-e elegendő számú fogadóintézmény. Tudunk-e mindenkinek olyan munkát bisztosítani, amiből profitál. Mert az egyértelmű, például az iskola környékének rendbetétele nem egészen ugyanaz, mint a rendszeres látogatás az öregek otthonában vagy egy kórházban" - tolmácsolta kérdéseit az adys igazgató, aki azt is hozzátette, kíváncsian várja, vajon hogy oldják meg szerte az országban, hogy a tanulók mögött ott álljanak majd a pedagógusok is.

"Ezt megszervezni ugyanis valószínűleg az iskolák dolga lesz" - hangsúlyozta a az anygalföldi intézmény vezetője.

Két másik, szintén fővárosi középiskola illetékesei is üdvözölték az ötletet, bár azt  megkeresésünkre mindenhol hangsúlyozták, a gyakorlati megvalósíthatóságára kíváncsiak lesznek. Kiemelték például a tanárok a feladatra való felkészítésének, illetve az anyagi és egyéb erőforrásbeli problémájinak kérdését is.

Pedagógusok Szakszervezete: vannak aggályaink
"Pedagógiailag nagyon fontosnak és támogathatónak tartjuk ezt a javaslatot" - mondta a HírExtrának Galló Imréné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
"Minden intézménynek ki kell dolgoznia, hogyan fogja ezt megvalósítani. Maga az ötlet tehát messzemenően támogatható. Hiszen eleve nem ördögtől való gondolat a tanulók munkavállalása - elég csak a rendszerváltás előtti kommunista szombatokra gondolni.
Azonban a kivitelezés módja - az érettségi vizsga letételét ennek teljesítéséhez köti - már aggályos. Hiszen az érettségi vizsga arról szól, hogy a tanuló a tudásáról adjon számot. Nem lenne szerencsés, ha a vizsga letételét ehhez az önkéntes, mégis kötelező munka elvégzéséhez kötnék.
Ráadásul rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem a témával kapcsolatban. Például hogy kit fog terhelni ennek a rendszernek a megszervezése? A pedagógusokat? És az ellenőrzése? Vagy például egy vidéki kistelepülésen élő diák, aki a megyeszékhelyre jár be középiskolába - neki hol kellene teljesítenie a követelményt? Illetve ki fogja ezt ellenőrizni?
A legfontosabb azonban - amit hangsúlyoznom kell -, hogy a közvélemény hiába kap ilyen kis szeleteket a megújuló közoktatási rendszerből, ennél sokkal súlyosabb problémái vannak a magyar közoktatásnak. Például most éppen Nyíregyházáról jövök egy megyei gyűlésről, ahol a kollégák arról panaszkodtak, két hónapja nem kaptak fizetést vagy éppen tíz százalékkal csökkentették a pénzüket."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását