2024. március 29. - Auguszta

Kiről szól a nyugdíj-vita?

A magán-nyugdíjpénztárak körül kirobbant vita kétségtelenül az egyik legnagyobb politikai vihar, amit a rendszerváltás óta láthattunk. Sőt talán a legnagyobb, hiszen minden pártból a „legerősebb” emberek szólalnak meg, vajon miért?
2010. november 30. kedd 11:54 - Forján-Vass Máté
Kérdőjelek

Döntések
A kormány eredetileg a pénztáraknak folyósítandó pénzt zárolta három évre. Ezzel már felháborodott az ellenzék. A Fideszre gyakorolt nyomás aztán megváltoztatta a döntést, és végleg megvonják a támogatást a pénztárak számára.

A kormány azonban lehetőséget ad azoknak, akiket köteleztek a magán-nyugdíjpénztárakba való belépésre, hogy átlépjenek. Elvileg a pénz megmarad az átlépő nevén, csak kérdés, hogy ez mivel jár? Egyes elemzők emellett azt állították, hogy aki nem lép át, az elveszítheti nyugdíjának 70 százalékát.
Az ügyben alig világos bármi is. Egyszer veszteségesnek, egyszer nyereségesnek állítják be a pénztárakat. Elvileg ez a vitapont, hisz nem mindegy lesz-e nyugdíjunk, vagy sem? Az egyik magán-nyugdíjpénztárnál azt mondták, hogy egyes számokat nyereségnek, és veszteségnek is be lehet írni.

A vita egyre élesebb lett a Parlamentben. Előtérbe kerültek az „erős” emberek. Egyesek az utcán, mások a tv-ben mondták el véleményüket, és minimális érveiket. Tegnap még egy Gyurcsány-Orbán vitának is tanúi lehettünk. Sajnos azonban nem lenne nehéz megszámolni azokat, akik ezektől a vitáktól okosabbak lettek...

Volt egy furcsa eseménysor is ebben a történetben. Megszellőztették azokat a kapcsolatokat, amelyek a magán-nyugdíjpénztárakat összekötik az MSZP-vel és udvartartásával…

Mi a tét?

Úgy látszik a Fidesz rálépett az MSZP tyúkszemére, ami az MSZP vezetésétől meglepően sok reakciót kiváltott. Ha mondjuk, egy megszokott nézeteltérés van (volt), akkor megszólal egy-két szakértő, aztán persze az álláspontok semmiben sem közelítenek egymáshoz, de valami érthető logika mentén beszélnek. Innét már ízlés kérdése kinek hiszünk.

Most megváltozott a helyzet: nem néhány szakértő vitázik az érdektelenségtől övezve, hanem a miniszterek, volt miniszterek és miniszterelnökök. Eközben egy valaki nem lesz soha okosabb, az állampolgár: Miért? Minek? Mi az igazság? És ami a legfontosabb: mit tegyünk?

És ki aggódik a pénzünkért igazán?

Miközben az átlagember nem ért semmit, legfeljebb találgathat: miért szólal meg mindenki az ügyben, és miért fontos egy ilyen kétesnek tűnő lépés végrehajtása?

Marad a tézis: politikusaink saját érdekek hiányában nem foglalkoznak egyetlen egy dologgal sem ilyen komolyan. Vagyis valahol ott járhat az igazság, hogy egyiknek érdeke a magán-nyugdíjpénztár megléte, a másiknak nem. Ha a szálakat nézzük, kiderül kinek melyik.

Innét az egy 50-50 százalékos lutri, hogy kinek az „önzetlen” aggódása szolgálja az állampolgárok érdekét. Valakinek bejön, és valakinek nem. Egy valaki veszíthet sokat, akikből élnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását