2024. március 29. - Auguszta

MSZP: a "tolvaj kormány" ellopja a jövőt

Az MSZP szerint a "tolvaj kormány" a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások "lenyúlásával" és a pályakezdők számára kedvezőtlen adórendszerrel ellopja a fiatalok jövőjét.
2010. november 28. vasárnap 14:19 - HírExtra
Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a tolvaj kormány lenyúlja" a magánnyugdíj-megtakarítások eddigi összegét, és a megtakarítások reálhozamának egy részét is. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Selmeczi Gabriella, a kormány nyugdíjvédelmi megbízottja előző nap bejelentette: adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után. "Selmeczi Gabriella bebizonyította, hogy nem ért a nyugdíjrendszerhez. Bebizonyította (...) azt is, hogy nem tudták, kell-e adózni a jövedelem után" - mondta Török Zsolt.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a fiatalok járnak a legrosszabbul a kormány intézkedéseivel. Őket sújtja leginkább a személyi jövedelemadó (szja) rendszerének átalakítása is. Török Zsolt szavai szerint "a tolvaj kormány" az új szja révén a szakképzett pályakezdőktől 11 ezer forinttal több adót szed be havonta, hogy ezzel "Orbán Viktor és társai bevételeit növelje", a diplomás pályakezdőket pedig havi 10 ezer forinttal rövidíti meg.

Mint mondta, ez is a szombaton bejelentett petíció megindítására sarkallta a pártot, amely arra kívánja felhívni a kormány figyelmét, hogy "nem tehet meg mindent, nem foszthatja ki Magyarország polgárait". Az "Időben szólunk" című petícióról az MSZP budapesti nagygyűlésén beszélt Mesterházy Attila pártelnök. A dokumentum "az Alkotmánybíróság jogkörének megsértéséről, az elbocsátásokról, a kiskeresetűeket hátrányosan, a gazdagokat előnyösen érintő adórendszerről, a devizahitelesek megsegítésének igényéről és a magántulajdon sérthetetlenségéről szól" - tájékoztatott az MSZP szóvivője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. december 6. 21:58
TITSZTELT Fidesz-KDNP VÁLASZTOPOLGÁROK

A KÖBE VÉSETT MINIMALBÉR FEKETE VAKVÁGÁNY KEGYETLEN BECSAPÁS
EZ A POFÁTLAN 137FT MINIMAL BÉR SZIJJARTÓ

. 4 KULCSOS ADÓ BEVEZETÉSE ELFOGADÁSA
......

MAGYARORSZÁG VÁLASZTOPOLGÁRAINAK
EGYENES BESZÉD NEM KELL 16% EGY KULCSOS ADÓ

Orbán Viktor, Matolcsy György, Lázár János, Kósa Lajos, Szíjjártó
Péter és Selmeczi Gabriella kegyetlenül és alattomosan becsap titeket.
Ti, akik rájuk szavaztatok 2010. április 25-én, a magyar
választópolgárok szavazatát kérték. Az emberek pártra szavaztak és nem
programra. Az igazságot írom nektek le.

A mai nap, 2010. december 02. az MSZOSZ és MSZP baloldal azon van,
azon volt, hogy a legszegényebbeken segítsen. Ahogy Mesterházy Attila
és Lendvai Ildikó is többször említette a médiában. 2010. december
01.-én az alap minimálbér 60.236.- Ft. Az egykulcsos 16 %-os adónak
köszönhetően, amit Orbán Viktor és barátai a FIDESZ-KDNP
bevezettetett, egy vakvágányra vezet titeket. Mint említettem,
háromféle minimálbér van, az egyik 60.236.- Ft nettó, ennek a bruttója
73.400.- Ft, a szakmunkás bérről azért nem beszélek most, mert arról
majd beszél más. Mindent megpróbáltunk megtenni, az MSZOSZ és a
baloldal MSZP, hogy a legalsóbb minimálbér 60.236.- Ft nettó 68.062.-
Ft legyen legalább. A 16 %-os egykulcsos adónak köszönhetően a
60.236.- Ft-os minimálbér 58.735.- Ft és az emeléssel együtt 2010.
december 02. lesz 60.200.- Ft nettó. Az igazsághoz az is
hozzátartozik, hogy a munkaadók Demján Sándor és még 9 munkaadó
szervezet elnöke úgy együttműködtek Orbán Viktor miniszterelnökkel,
hogy ez még véletlenül sem sikerülhessen, hogy a 68.062.- Ft nettó
minimálbér nektek összejöhessen, akik Orbán Viktorra és a Fidesz
Kdnp-re szavaztatok. Ez a hála, ez a jutalmatok. Nem felháborító? hogy
akik Orbán Viktort és a Fidesz Kdnp-t hatalomra juttatták, azokat
csapják be a legjobban. Tájékoztatom azokat a fideszes
választópolgárokat, akik még mindig azt hiszik, hogy amit Orbán Viktor
ígért nekik, hogy kolbászból lesz a kerítés, és nekem se hisznek,
2011. februárban és márciusban meglátják, hogy mi az igazság, akkor
már késő lesz, hogy a minimálbérért tegyenek valamit, mert a munkaadók
9 elnöke beleértve Demján Sándort is, aláírták a megállapodást a mai
nap folyamán. Amennyiben a minimálbér megállapodástól, amit a
munkaadók és munkavállalók javasoltak, 2010. december 02.-án nem
történt volna megegyezés, Orbán Viktor és a Fidesz KDNP mostantól,
automatikusan 58.300.- Ft-ra beállította volna a minimálbért. Ez
zsarolás, félrevezetés és visszaélés a hatalommal. Nem erre kapott
meghatalmazást Orbán Viktor és a Fidesz KDNP. MSZP ALÁIRÁST GYÜJT
MINDENKI MEGYEI ÉS BUDAPESTI SZINTEN KERESE FELL MSZP
KÉPVISELÖJÉT AKIK NEM ÉRTENEK EGYETT A FIDESZ-KDNP INTÉZKEDÉSEI
ELEN MINIMAL BÉR 137FT POFÁTLAN EMELÉS 98%KÜLÖNADÓ

Kocsis Tamás

Budapest, 2010. december.6.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását