2024. április 20. - Tivadar

Egyre aggasztóbb Európa jobbratolódása?

Mit lehet tenni az európai szélsőjobb térnyerése ellen? Kell egyáltalán valamit tenni? Az Európai Parlament szocialista alakulata szerint igen, és már ki is találták, hogyan.
2010. október 20. szerda 12:57 - Gedei Szilárd
A Svéd Demokratáktól a Haladás Pártjáig
Svédországban a Svéd Demokraták néven futó párt története során először jutott be a parlamentbe, ráadásul rögtön húsz mandátummal. A markáns bevándorlóellenes politikájáról híres szervezet így rögtön kulcspozícióba került - a jobbközép és a liberális párt sem kerülheti ki az együttműködést a szélsőséges párttal.
Norvégiában a Haladás Párt tavaly lett "felnőtt" - országosan 23 százalékot ért el, és a legerősebb ellenzéki párttá vált. Az alapvetően nem szélsőjobbosnak tartott csoportosulás svéd "kollégáikhoz" hasonlóan az idegengyűlöletre építkezik.
Más a helyzet Hollandiában. Geert Wilders Szabadságpártja a júniusi választások során a harmadik befutó volt, és komolyabb befolyásra is szert tett azzal, hogy a jobbközép pártok végül Wildersék támogatásával alakították meg kisebbségi kormányukat.
Nézzünk szét egy kicsit a Balkánon is. Bulgáriában a hagyományosan romaellenes, kőkeményen szélsőjobboldali Ataka párt 2009-ben a közel tíz százalékos eredményével a negyedik legerősebb parlamenti erővé vált. Az atakások programjukban a cigánytelepek felszámolását, illetve a szociális segély korlátozását hangoztatták.
Szélsőségek, Populizmus, Nacionalizmus és Idegengyűlölet elleni Munkacsoport - ezt a nevet kapta az Európai Parlament szocialisták alkotta frakciójának újonnan létrehozott munkacsoportja. A magyar részről Tabajdi Csaba és Göncz Kinga nevével fémjelzett "akciócsoport" nem véletlenül jött létre. Sokkal inkább azért, mert az európai baloldalon megelégelték a szélsőjobb Európa-szerte tapasztalt előretörését.

"Egyre aggasztóbb"

Az Európai Szocialisták Pártja még október 14-én fogadott el egy felhívást, mely a szélsőjobboldallal szembeni határozott fellépésre hívja fel a demokratikus centrumpártokat. A törekvés az unió Alapjogi Chartájára hivatkozik.

"Új európai jelenséggel állunk szemben. Azt látjuk ugyanis, ma már nemcsak szélsőséges, hanem jobbközépnek mondott pártok is gyakorta átveszik a szélsőjobboldali, populista retorikát és a szélsőséges ideológiák egyes elemeit is. Ez egyre veszélyesebben sodorja Európát a szélsőséges nézetek kimondhatósága irányába. Egyre aggasztóbb Európa jobbratolódása" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője.

Göncz Kinga jól összefoglalta a jelenség egyik okát:

"A gazdasági, pénzügyi válság nyomán is több millióan veszették el az állásukat Európa-szerte, családok sokasága néz szembe a létbizonytalansággal. A magukra hagyott embereket könnyen megtalálják a szélsőjobboldali eszmék".

Mire specializálódik a szélsőjobb?

A szélsőjobb sem feltétlenül egyforma mindenhol. Sőt mondhatjuk, mindenhol a helyi sajátosságokra specializálódtak. A fejlettebb, nyugati országokban a bevándorlóellenesség kezdett az elmúlt években kiéleződni. Más, kevésbé fejlett országokban inkább egyes etnikumok, kisebbségek iránti ellenszenvkeltés áll a szélsőjobbos pártok érdekében.

Kinek kell megállítani a trendet, és miért?

A modern baloldal fölvállalja a szegénységben élők, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, az elesettek érdekképviseletét, és rámutat arra: a kirekesztés, a másság megbélyegzése, a rasszizmus nem csak szemben áll közösen vállalt értékeinkkel, de visszaveti a gazdasági, társadalmi fejlődést. A szolidaritás hiánya aláássa a közbizalmat, és ha nem teszünk lépéseket az elszegényedés és a kirekesztés ellen, óhatatlanul teret nyernek az ordas eszmék" - fogalmazott némileg "fennkölten" Göncz Kinga.

Budapesten kezdődhet a harc


Tabajdi Csaba azt is hozzátette: nem fogadhatják el azt a leegyszerűsítő választ, amely ezt a jelenséget kizárólag a gazdasági világválság negatív társadalmi hatásaira vezeti vissza.

"Az európai baloldalnak, és az egyes tagállamokban működő baloldali pártoknak új, a társadalom szemében hiteles válaszokat kell kidolgozniuk az egzisztenciájában elbizonytalanodó, bérből és fizetésből élők foglalkoztatási gondjaira, másrészt a többség és kisebbség együttélése során felmerülő problémákra".

Tabajdi azt is elárulta, ennek az új politikának a kidolgozásában kulcsfontosságú lehet a jelenleg formálódó Budapesti Nyilatkozat. Ezt ráadásul nem is akárhol, hanem a tervek szerint Budapesten, egy kihelyezett frakcióülésén fogadja el az Európai Szocialisták Frakciója.

Mire elég a szocik törekvése?

Nagy kérdés, mit tud tenni a baloldal a szélsőjobb térnyerésének megakadályozásáért. A szakemberek szerint ugyanis a radikalizmus előbb vagy utóbb magától is megáll a fejlődésben - ehhez persze az egész kontinensen végbe kellene mennie egy gazdasági, illetve társadalmi optimalizálódásnak.

Miközben a német Spiegel magazinnak nemrég sikerült egy olyan cikket közölnie a magyar helyzetről, ami egészen elképesztő állapotokat sejtet a szélsőjobb térnyeréséről. A szélsőjobb elleni harc új fordulatot vehet a szocik törekvéseivel.

Vagy együtt is kevesek ehhez a baloldali pártok?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. október 22. 21:43
MATOLCSY GYÖRGY ÉS ORBÁN VIKTOR > FIDESZ-KDNP NYOMORBA DÖNTÖ VÁLASZA Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály Iktatószám: 52604-1/2010. Ügyintéző: Ruminé Szijártó Ildikó Tisztelt Uram! A Nemzeti Erőforrás Minisztériumba érkezett levelére az alábbiakban válaszolok. Az ápolási díj a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szociális törvény) meghatározott rendszeres pénzellátás. A törvény szerint alanyi jogon jogosult a hozzátartozó az ápolási díjra, ha súlyosan fogyatékos beteget ápol, míg az önkormányzat döntése alapján, méltányosságból van lehetőség az ellátás megállapítására a 18 év feletti tartósan beteg személy ápolása esetén. A Szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátások alapja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, mely ebben az évben 28.500 FT. Az ápolási díj összege e mérőszám figyelembevételével attól függ, hogy a beteg súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg személy. A törvény korábbi módosítási értelmében a fokozott ápolásra szoruló, súlyosan fogyatékos beteg ápolása esetén az ápolási díj összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-val. Az ápolási díj folyósításának időtartama alatt az ápoló nyugdíjszerző szolgálati időt szerez, s ezen túlmenően járulékfizetés nélkül jogosult az egészségügyi ellátásra. Egyet értek Önnel abban, hogy hazánkban a szociális ellátások összege - köztük az ápolási díj is- alacsony szintű, mely nem minden esetben fedezi az ellátott megélhetését, ezért a szociális ellátórendszer más eleméből (lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély) szüksége annak kiegészítése. A kormányzat elismeri az ápolást végző személyek tevékenységét, de a jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehető a szociális ellátások, így az ápolási díj összegének emelését. Kérem válaszom szíves elfogadását, sajnálom, hogy kedvezőbb választ nem adhattam. Budapest, 2010. július 21. Üdvözlettel: Dr. Veres Gábor osztályvezető .................................................................................................................................................................................................................................................................................................... A FIDESZ-KDNP ELUTASÍTÁSA .A FIDESZES-KDNP. VÁLASZTÓ POLGÁROK SEM SZÁMÍTHATNAK SEMMI JÓRA OTTHON ÁPOLÁSI DÍJ 22.800FT IGY VÁLASZTATÓK POLGÁRMESTERT HAJRÁ BALOLDAL 100.000.VÁLASZTÓ POLGÁR ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER.ELNÖKNEK CSAK ARRA JÓ HOGY RÁ SZAVAZZANAK HÁT EZT ÉRDEMLIK A FIDESZ-KDNP SZAVAZOK KÉRDEM ITT A BIZONYÍTÉK. EGYES BESZÉD CSAK BALOLDAL. A VONAL ALLATI LEVÉL KOCSIS.TAMAS VÉLEMÉNYE A FIDESZ-KDNP-RÖL A BANK ADÓT A 10.MILLIÓ MAGYAR FIZETI MEG HA A FIDESZ -KDNP NYOMULÁSÁT MEG KELL ÁLLÍTANI KÜLÖNBEN A MINIMÁL BÉR AMI 2ÉVEN BELÜL 49.EZER FT LESZ. NE HIGGYÉTEK ORBÁN.VIKTORNAK MINDENNEK AZ ÁRÁT MI FIZETJÜK MEG AMIT A FIDESZ-KDNP KI TALÁL . A MUNKA JÓ CSAK LEGALÁBB 80.000FT MINIMÁL BÉR KAPJUNK A MUNKÁNKÉRT A GÁZ SZÁMLÁT ÚJSÁG PAPÍRBÓL FIZETED KI NEM HISZEM. EZ A EGYENES BESZÉD ITT A IDŐ MINÉL A SEMMIÉRT DOLGOZATOK KEMÉNY MUNKA 80.000FT NETO MINIMAL BÉR ALÁBB NEM ADJUK KÜLÖNBEN UTCÁRA VONULUNK 1.5MILLIÓ EMBER KAP MINIMAL BÉR MAGYAR ORSZÁGON 1998BA ORBÁN VIKTOR NEM CSAK A AJTÓT CSAPTA BE MAGA UTÁN HA NEM A NYUGDIJASOKAT IS DE NAGYON MEGIGÉRTE A NYUGDIJ EMELÉST 3MILLIO NYUGDIJASNAK ÉS BE CSAPTA ÓKET MERT NEM VOLT NYUGDIJ EMELÉS 1998BA EZ A CSELEL NYERT VÁLASZTÁST A LEGNAGYOBB MAGÁN NYUGDIJ PÉNZTÁR 2010 A OTP. EMBEREK SAJÁT PÉNZÉNEK MEGTAKARITÁSA AMIHEZ ORBÁN VIKTOR MATOLCSY JÓZSEF HOZÁNYULT EZUTÁN MINDEN AMIBE A VÁLASZTOPOLGÁR PÉNZT HELYEZ EL FÉLNIE KELL Orbán Viktor elfelejtette az otthon ápolási díjról irt nyílt levelemet 2010 július itt az idő miniszterelnök úr várom és a fidesz-kdnp választó polgárok várják pozitív válaszát 22.800ft -ból nem lehet megélni és 8 órás fő munka időnek számítso...n és a minimal bérel egy szintre 60.236ft -ra köszönet
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását