2024. április 19. - Emma

A magyar foci egy bordélyházhoz hasonlatos

Gálvölgyi Jánost kérdeztük a vébéről, hiszen ő szereti a focit. A művész úr azonban meglepett minket, hiszen megtudtuk tőle, hogy nem nézi a tornát, a magyar foci olyan, mint egy bordélyház, valamint észhez kellene térnünk. Nosza.
2010. június 10. csütörtök 07:47 - Győry S. József
Olyan ez, mint amikor a bordélyban lecserélik a madamot, de a lányok ugyanazok, a kuncsaftok éppen olyan elégedetlenek maradnak, mint amilyenek korábban voltak. – Gálvölgyi János, a magyar fociról.

Nyilván figyelemmel fogja követni a vébét…

Hát nem nagyon. Azon egyszerű okból kifolyólag, mivel a My Fair Ladyt próbáljuk, melynek Szegeden, július elsején lesz a bemutatója. Megállás nélkül próbálni fogok, így nem valószínű, hogy ezzel tudnék foglalkozni.

Attól függetlenül, hogy nem követi figyelemmel az eseményt, nyilván van kedvenc csapata.


Bármilyen furcsán hangzik, én csak a döntő előtt szoktam bekapcsolódni. Nem nagyképűségből mondom, de nincsen kilencven percem arra, hogy megnézzek egy meccset. Ha most nem lennék elfoglalva a próbával, akkor sem hazudnám Önnek, hogy bezárom a lakás ajtaját, és megállás nélkül nézni fogom a futball vébét. Kedvenc csapatom volt, de ez egy gyerekkori nosztalgia: a brazilokat kedveltem, de ez a brazil csapat már nem az a brazil csapat. Azt kell mondanom, hogy igazából nincsen kedvenc csapatom.

Éppen a hollandok elleni 6-1-es vereségen gondolkozom. Elképesztő, amit művelünk, nem is tudom elképzelni, hogy miért nem jön össze nekünk foci terén semmi sem.

Tényleg nem volt egy örömteli mérkőzés. Ha kijutottunk volna a vébére, akkor nézné a meccseinket?


Ahova Isten most sem figyel...
Az apartheid utáni Dél-Afrikában az emberek milliói, többnyire feketék, továbbra is szegénységben élnek. Korábban ritka volt a szegény fehér ember - a számuk nagyon megnőtt. Sokan az apartheid rendszer hatásának tulajdonítják ezt, de egyre többen vannak olyanok, akik szerint a fennálló kormányzat rossz pénzügyi és költségvetési politikája az oka annak, hogy egyre egyenlőtlenebbül oszlik el a gazdagság, a gazdasági növekedés eredményét kevesen élvezhetik.

Az AIDS-betegség járványszerű méreteket öltött. A kormányzat tehetetlen vele szemben, az átlagosan várhattó élettartam drasztikusan zuhant 1994 óta. Az országot tömegével hagyta el a szakképzett és iskolázott fehér munkaerő, mivel a közbiztonság kritikus állapotban van. A korábbi helyzet a visszájára fordult, a többségi fekete lakosság egyre durvábban lép fel a fehér lakosság ellen, egyesek szerint szabályszerűen üldözi, genocídium zajlik Dél-Afrikában.
Hogy a csudába ne nézném, persze hogy nézném! Lehetséges, hogy azért is vagyok ennyire közömbös a vébével kapcsolatban, mert nem vagyok érdekelt benne. Ha ott lennénk, mindenképpen nézném, és nagyon dühös lennék, ha egyből kiesnénk. Itthon persze megírnák, hogy nagyon jók voltunk, csak a kapufa, vagy egy fűszál nem volt megfelelő, ezért kaptunk ki. Emlékszünk arra, hogy a tészta miatt estünk ki egyszer, mert az nagyon finom volt, így sokat ettünk belőle. Mindent meg tudunk magyarázni.

Mennyire tartja rózsásnak a magyar foci jövőjét?

Semennyire sem, de ez már így megy körülbelül harminc éve. Itt valami nagytakarítást kellene csinálni. Attól hogy a szövetségi kapitányt lecserélik, nem lesz jobb a csapat. Olyan ez, amikor a bordélyban lecserélik a madamot, de a lányok ugyanazok, a kuncsaftok éppen olyan elégedetlenek maradnak, mint amilyenek korábban voltak. Nem a madamra voltak kíváncsiak, hanem a lányokra.

Visszakanyarodva a vébéhez: Dél-Afrika érdekes hely. Mennyire alkalmas egy futball világbajnokság megrendezésére?


Interneten és újságokban olvasom, hogy nem igazán alkalmas a torna lebonyolítására. A nyaralással kapcsolatban is az van az emberben, hogy bármi történhet, ugyanis nincs a világon egy olyan hely sem, ami igazán biztonságos. Mindenhol történhetnek olyan események, amelyekre nem tudunk előre felkészülni. Pár évvel ezelőtt voltam Londonban, és az ottartózkodásunk alatt volt egy robbantásos terrorcselekmény. Tartok tőle, hogy nem egy alkalmas hely a vébé megrendezésére. Úgy gondolom, hogy a világnak elment a kedve a játéktól.

Vagy inkább egy másfajta játékra vágyik. Van ötlete, hogy miként lehetne észhez téríteni a beteg világot?

Ha lenne rá ötletem, nem nagyon tudnánk róla beszélgetni, mivel elérhetetlen lennék. (Nevet)
A világ nagyon elmorcosodott és úgy érzem néha, hogy az izlandi vulkánkitörés illetve az árvíz a világ, vagy a Jóisten büntetése. Nem elégszünk meg a jó dolgunkkal, talán ezért annyi a katasztrófa. Észhez kellene térnünk.


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását