2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem gyilkosabb a H1N1 a sima influenzánál

A pandémiás H1N1 vírus halálozási aránya vélhetően alacsonyabb az előzetesen becsültnél.
2009. szeptember 17. csütörtök 10:32 - HírExtra
Marc Lipsitch, a Harvard Egyetem kutatója az Egyesült Államok Orvosi Intézetének szervezésében, influenza szakértők részvételével zajló washingtoni találkozón számolt be arról, hogy számításai szerint az új típusú influenza halálozási aránya 0,007 és 0,045 százalék közötti. Összehasonlításképpen: a szezonális influenza halálozási aránya 0,1 százalék alatt van, évente 250.000 és 500.000 közötti a halálesetek száma világszerte.

Lipsitch a világ minden részéből szerzett be információkat arról, hány ember jelentkezett influenzaszerű tünetekkel (akár igazolódott, akár nem), hány ember került kórházba és hányan haltak meg. Az adatok azt mutatják, hogy a pandémia igen enyhe - mondta a szakértő. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet jobb, mint a májusi és az augusztusi volt.

Mivel az enyhébben megbetegedett emberekről sokszor ki sem derül, hogy megfertőződtek a H1N1 vírussal, és az orvosnál jelentkezők mindegyikét sem lehet tesztelni, ezért az információhiány a járványt sok helyütt veszélyesebbnek tüntette fel a reálisnál - véli Lipsitch.

A szakember kiemelte, hogy abban mindenképpen eltér a pandémiás influenza a szezonálistól, hogy az utóbbi általában az időseket betegíti meg súlyosabban, közülük kerül ki a elhunytak 90 százaléka évről évre. Ezzel szemben az új típusú influenza a fiatalabb felnőtteket és a gyerekeket támadja inkább, ők azonban nem halnak bele olyan arányban a fertőzésbe, mint az idősek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását