2024. június 17. - Laura, Alida

Feleződik vagy izmosodik a Jobbik-tábor?

Nem egész két hónap alatt közel felére esett vissza a Jobbik támogatottsága a Nézőpont Intézet minap megjelent kutatási eredményei szerint. Az elemző szerint törvényszerűségről van szó, a Jobbik nem érti a számokat, de nem is foglalkozik velük.
2009. augusztus 27. csütörtök 12:59 - Nagy András
Két hónap, négy százalék

Közvetlenül a június 7-i Európai Parlamenti választások után a közvélemény-kutatók még mintegy 9 százalékos támogatottságot mértek a Jobbik számára a teljes népesség körében. Mára a Vona Gábor vezette nemzeti-radikális párt híveinek számaránya 5 százalék – áll a Nézőpont Intézet a Heti Válasz számára készített legfrissebb átfogó felmérésében. Vajon mi az oka, hogy durván két hónap alatt majdnem a felére esett vissza az EP választások legnagyobb nyertesének népszerűsége?

Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető elemzője a HírExtra megkeresésére elmondta, hogy alapvetően három okra vezethető vissza a Jobbik hirtelen hanyatlása. Az első és egyben legszükségszerűbb, hogy mivel minden párt igyekszik formát időzíteni egy-egy választás napjára, a voksolás után, a felfokozott hangulat ereszkedésével óhatatlanul is lanyhul a szavazók „harci kedve”. Általában a kampányok után mindig érezhető egy visszaesés a magukat biztos pártválasztóknak mondottak körében – mondja az elemző.

Dönteni muszáj?

A másik ok az, hogy a következő, őszi kampány már a kormányválasztásról, az országgyűlési voksolásról fog szólni. Hogy jön ehhez a Jobbik visszaesése? Böszörményi Nagy Gergely szerint úgy, hogy a választások közeledtével egyre inkább felértékelődik az emberek szemében a kormányzóképesség, mint kompetencia. Ez arról szól, hogy a választópolgárok fejében melyik párt jelenik meg kormányzóképes erőként. Márpedig azok a bizonytalan jobboldali szavazók, akik a Jobbik és a Fidesz között „lebegnek”, mindenképpen nagyobb kormányzóképességet tulajdoníthatnak a legnagyobb ellenzéki pártnak, mint Vonáéknak – magyarázza az elemző.

A harmadik tényező pedig némileg összefügg az előzővel, a Nézőpont Intézet szakembere ugyanis azt mondja, az sem a Jobbik malmára hajtja a vizet, hogy Orbán Viktor nem sokkal az EP-voksolás után minden korábbinál egyértelműbbé tette: a Fidesz nem lép koalícióra a szélsőjobbal.

A Fidesz elnökének ez a nyilatkozata alighanem azokra a radikális Fidesz-szavazókra hatott a leginkább, akik amolyan segítő szándékkal adták le voksukat júniusban a Jobbikra. Ez a kijelentés ugyanis azt sugallja, hogy választani kell a két párt között, dönteni kell, mert nem lehet mindkét platform mellett egyszerre kiállni.

Győztes csapaton ne változtass

Várható-e valamiféle stratégiaváltás Vonáék részéről a közvélemény-kutatási eredmények tükrében? – tettük fel a kérdést az elemzőnek. Böszörményi Nagy Gergely szerint nem. Az EP-választás sikerére utalva egyrészt azt mondja, hogy győztes csapaton ne változtass alapon a Jobbiknak nem érdemes módosítania az eddigi taktikáját. Másrészt pedig nem jó, ha egy párt a közvélemény-kutatások eredményei alapján határozza meg a stratégiáját.

Böszörményi Nagy szerint tehát jelen pillanatban nem érdemes váltania a Jobbiknak, közép és hosszú távon azonban meg kell fontolnia, hogy a párt körüli botrányok mennyiben ártanak, illetve használnak a kormányzóképességbeli megítélésüknek.

Nagy megdöbbenés a Jobbiknál


Szabó Gábor, a Jobbik sajtófőnöke a meghökkentő népszerűségvesztésről a HírExtrának elmondta: nagy megdöbbenéssel fogadták a Nézőpont kutatási eredményeit. Mint fogalmazott, leginkább azért lepődtek meg, mert azok a számok, amiket az intézet „rájuk osztott”, szöges ellentétben áll a párt politikusainak személyes tapasztalataival.

„A június 7-e óta eltelt hónapokban mi azt tapasztaltuk, hogy a Jobbik ismertsége és támogatottsága is folyamatosan növekszik” –mondta a sajtófőnök. Sőt, Szabó szerint a Jobbik a története során még sohasem fejlődött olyan dinamikusan, mint idén nyáron.

Mégis, mekkora akkor a Jobbik jelenlegi támogatottsága? – tettük fel a kérdést a sajtófőnöknek. Szabó erre a kérdésünkre nem felelt egyértelműen, mint mondta, a Jobbiknak nincs pénze mindenféle drága közvélemény-kutatásra, ezért az országgyűlési választásokon is az EP-voksoláson alkalmazott módszerükkel fognak kalkulálni, vagyis az emberek személyes visszajelzései alapján fogják megbecsülni a népszerűségüket.

„Olyan eredményt szeretnénk elérni, melynek révén Magyarország kormányzása a mi kezünkbe kerül” - válaszolta Szabó Gábor arra a kérdésünkre, hogy milyen teljesítménnyel lenne elégedett a Jobbik a jövő tavaszi választásokon.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Kis Lajos
2009. augusztus 28. 14:55
A Jobbikkal kapcsolatban a legkülönbözőbb és legaljasabb hírekre lehet számítani a választásokig. Ellenfelei minden eszközzel próbálják majd lejáratni. A kérdés csak az, hogy a magukat már rég lejáratott parlamenti pártok hány hiszékeny embert tudnak majd félrevezetni.
ocsabika
2009. augusztus 28. 13:47
Elhallgatási spirál!!!!!!!!!!!
ztboy
2009. augusztus 28. 13:27
Majd 2010 tavaszán kiderül.
Eddig sose az nyert, aki a választások előtti időszakban vezetett....
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását