2024. május 10. - Ármin, Pálma

A tengeri élőlények "költöztetője"

Megzavarja a hajózás a tengerek élővilágát: számtalan tengerben élő állat a hajók farvizébe kerülve eltávolodik élőhelyétől, idegen vizekben pedig veszélyt jelent az ott honos fajokra.
2009. július 14. kedd 11:17 - HírExtra
A "betolakodók" nemcsak a természet egyensúlyát borítják fel, hanem károkat okoznak a halászatban, a vízellátásban és a kikötők működésében is. "Véget kell vetni a nemzetközi hajózás árnyékában zajló néma inváziónak" - mondta Karoline Schacht, a WWF szakértője.

Az észak-amerikai bordás medúzák - amelyek a Fekete-tengerben már szinte teljesen kiirtották a szardellákat és a sprotnikat - már Németország partjainál, az Északi- és a Balti-tengerben is meghonosodtak, és nagy veszélyt jelentenek az ott élő halakra. A kínai gyapjasollósrák szintén otthonosan érzi magát Európában, csak Németországban 80 millió euróra tehető a kár, amit a rákfajta a folyókban, a halászok felszerelésében, illetve az iparág infrastruktúrájában okozott - számolt be a szakértő.

Az állatok nem önként indulnak vándorútra, akaratukon kívül sodródnak bele az óceánjárók ballaszttankjába, amelyeket a hajók stabilizálására szükség szerint töltenek fel vízzel. A ballasztvíz kiengedésével a potyautasok is kiszabadulnak, az új környezethez azonban a legtöbb állatnak nem sikerül hozzászoknia és elpusztul. Akadnak azonban olyan fajok, amelyek nemcsak hozzászoknak új élőhelyükhöz, de olyan jól érzik magukat, hogy megtelepszenek és szaporodásnak indulnak.

A tetemes gazdasági és ökológiai károk ellenére a hajózásban élen járó tíz ország közül egyedül Libéria fogadott el egy olyan konvenciót, amely irányelveket ír elő a ballasztvíz hatékony ellenőrzésére és tisztítására - hívta fel a figyelmet a WWF.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását