2024. április 19. - Emma

Beperelték az Apple-t

Egy amerikai iPod tulajdonos beperelte az Apple-t, mert szerinte az amerikai informatikai óriásvállalat korlátozza a felhasználók választási lehetőségeit és monopolizálja a digitális zenei piacot azzal, hogy népszerű zenelejátszói és az azt kiszolgáló iTu
2008. január 8. kedd 11:32 - Hírextra

Az Apple elleni keresetet még december 31-én nyújtották be az Észak-Kaliforniai Körzeti Bíróságon, ahol jelenleg gyűjtőper indításának lehetőségét keresik azokkal, akik szerint az Apple tisztességtelen módon tette rá kezét az online zenei piacra.

A felperes Stacie Somers egy 30 gigabájtos iPod tulajdonosaként azt szeretné elérni, hogy a bíróság utasítsa az Apple-t az állítólagos versenyellenes tevékenyég beszüntetésére, és a közelebbről meg nem nevezett sérelmekért fizessen kártérítést.

Az Apple zeneboltjából tavaly nyár óta lehet DRM-mentes, azaz szabadon másolható zenéket vásárolni, amelyeket nem csak az iPodokon lehet hallgatni, más online áruházakból vásárolt zenéket pedig az Apple lejátszóira is fel lehet tölteni.

Számtalan zenelejátszó, többek között a Sony Walkman sorozata nem támogatja az Apple operációs rendszerét, a japán cég lejátszói csak Windows-környezetben működnek, a zenék lejátszóra másolásához pedig a felhasználóknak először a Sony SonicStage nevű alkalmazását kell telepíteniük.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását