Mint azt a Journal of Personality and Social Psychology című szaklapban közzétett tanulmányból kiderül, megállapították, hogy a megbocsátás békésebb életre ad lehetőséget, viszont "sokba kerülhet" az egyéni érdekek és a büszkeség szempontjából.
Azt is kiderítették, hogy a megbocsátásban három elem játszik meghatározó szerepet. Könnyebben megbocsát az, aki a sértést nem ítéli súlyosnak, aki képes empátiát érezni a sértő iránt, vagyis azonosulni tud vele, aki képesnek tartja magát arra, hogy elkövesse ugyanazt mind súlyosságban, mind típusban.
Ugyanakkor a személyiségi jegyeknek is megvan a maguk helye. A nárcisztikus hajlamú ember kevésbé megbocsátó, mert szívesen minimalizálja az általa elkövetett sértéseket, vagy úgy vélekedik, hogy soha nem sértett meg senkit. Aki viszont nagyra értékeli magát, az lehet bosszúálló is és nagylelkű is. Bosszúálló azért, mert nem tudja magát beleképzelni a sértő szerepébe, nagylelkű, mert azt gondolja: le tudja magáról rázni a kapott "pofonokat".
Általánosságban a sérelmeit nehezebben felejti el az az ember, aki kevésbé barátságos, akinek kevés az önbecsülése. Viszont ellentétben azzal, amit hinnénk, a vallási meggyőződés ebből a szempontból alig esik a latba.
Érdekes felfedezés, hogy a megbocsátás kérdésében különbség van a férfiak és a nők között. A férfiakra jellemző főleg az, hogy azonosulni tudnak a sértővel, hogy magukra is tudnak gondolni, mint lehetséges agresszorra és ez enyhíti a sértés megítélését. A nők ezt nehezebben teszik meg és ha mégis, szégyellik magukat, ami végül szigorúbb elbíráláshoz vezet.
