2024. március 29. - Auguszta

Öt évre bevarrhatják a csecsemőgyilkos anyát

Öt év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság csütörtökön azt a húszéves szolnoki nőt, aki tavaly augusztusban egy takaróba csavarta újszülöttjét, s ennek következtében a gyermek megfulladt.
2009. június 11. csütörtök 16:12 - HírExtra
A bíróság emberölés elkövetésében mondta ki bűnösnek a nőt, akit a szabadságvesztés kiszabása mellett 665 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezett.

A tényállás szerint a vádlott 2008. augusztus 22-én egy dunaföldvári ismerősének lakásában hozta világra életképes leánygyermekét. A köldökzsinórt ismeretlen eszközzel elvágta - állítása szerint eltépte -, majd a csecsemőt egy selyemtakaróba csavarta úgy, hogy az nem kapott levegőt. A halált gyakorlatilag fulladás okozta.

A mentőket egy ismerőse és annak édesanyja értesítette. Az újszülöttet megkísérelték újraéleszteni, sikertelenül.

A szolnoki kórházban mosónőként dolgozó vádlott megpróbálta végig titokban tartani terhességét. Ezt azzal magyarázta, hogy szerette volna megtartani a gyermeket, és attól félt, hogy második abortusza után már nem szülhetne. A tárgyaláson anyja azt mondta: még a terhesség nyolcadik hónapjában is csupán gyanús volt, hogy leánya viselős.

A fiatal nő a bíróság előtt nem tudott magyarázatot adni arra, miért nem kért segítséget hozzátartozóitól, orvostól. Kijelentette: nem érzi bűnösnek magát. A szülésre úgy emlékezett vissza: nem hallotta, hogy a gyermek felsírt, de az újszülött kezei, lábai mozogtak.

A bíróság az ítélet indoklásában rámutatott arra: a vádlott, ha nem is kívánta a gyermek halálát, de belenyugodott abba, és nem élt azzal az utolsó lehetőséggel sem, hogy segítséget kérjen.

Sárecz Róbert bíró kitért arra, hogy a bűncselekmény esetében a törvény 10-15 év szabadságvesztés, de akár életfogytiglan kiszabására is lehetőséget ad. A törvényi minimum öt év börtön.

Az ítéletet a vád képviselője tudomásul vette, a védelem felmentés érdekében fellebbezett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását