2024. április 18. - Andrea, Ilma

Megölte élettársát, négy évet kapott

Négy év és három hónap börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt az ópusztaszeri férfit, aki ököllel ütlegelte, majd fojtogatta élettársát; az asszony nem sokkal a bántalmazás után szívbénulásban elhunyt.
2009. június 11. csütörtök 12:25 - HírExtra
Az 51 esztendős férfi 1999 novembere óta élt élettársi kapcsolatban a későbbi sértettel. Több albérlet után 2005-ben költöztek egy sándorfalvi hétvégi házba. Együttélésük során mindketten rendszeresen sok alkoholt fogyasztottak, emiatt gyakoriak voltak köztük a veszekedések, melyek többször is kölcsönösen tettlegességig fajultak.

Tavaly június 5-én már reggel italozni kezdtek, legalább 3-4 liter bort fogyasztottak el, ennek legnagyobb részét a vádlott itta meg. Az ital hatására kora délután a férfi verni kezdte az asszonyt, ököllel legalább tíz alkalommal megütötte a nő fejét, mellkasát és egyik szemét. Később, este a vádlott fojtogatta is élettársát, legalább fél percen át leszorította a nő nyakát.

A bántalmazás hatására a nőnél egy-két percen belül szívbénulás állt be, s a sértett elhunyt. A vádlott tettének következményeit este 8-kor vette észre, a szomszédok segítségével mentőt hívott, de a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért jogerősen négy év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta.

Az ítélőtábla döntésével megváltoztatta az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság ítéletét, amelyben halált okozó testi sértés miatt marasztalták el a férfit. Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor kifejtette: a vádlottnak a sértett fojtogatásakor látnia kellett, hogy a nő halálát okozhatja.

Az ügyész az elsőfokú ítéletet tudomásul vette, az ellen nem jelentett be fellebbezést, így a súlyosbítási tilalom miatt a táblabíróság az első fokú ítéletben kimondottnál súlyosabb büntetést nem szabhatott ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását