2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Aki kertészkedik, tovább él

Aki tartósan, évekig műveli kertjét, néhány évvel tovább él, mint aki lustálkodik helyette – mutatták ki a svédországi Uppsalai Egyetem kutatói, akik 35 éven át figyelték és elemezték, miként hat a kertészkedés az ember élettartamára. Kutatásuk ered
2009. március 21. szombat 13:28 - HírExtra
Ez jó hír Olaszországnak is, írja a La Repubblica című olasz napilap, mert ott a 25-34 év közöttieknél minden negyedik ember kertészkedik, a 65 éven felülieknél pedig csaknem 50 százaléka. A jelenség különösen elterjedt északon, Venetóban, Valle d,Aostában, Friuli Venezia Giuliában, ahol a lakosság több mint 50 százalékát érdekli a kertészkedés, míg délen csak 25 százalékát.

Kertészkednek az olaszok a stressz ellen, hobbiból vagy spórolásból, hogy biztosítva legyen zöldségfélékből az ellátottságuk. Olaszországban egyre több az olyan önkormányzat, amely a lakosság rendelkezésére bocsát e célból kis parcellákat.

Hódít a kertészkedés az Egyesült Államokban teraszokon, ahol háztetőkön nevelik a salátát, a paradicsomot. A Burpee Seeds, a legnagyobb amerikai vetőmagcég 2008-ban kétszer annyi magot adott el ezekből a zöldségekből, mint egy évvel korábban.

Nagy-Britanniában a National Trust, a nemzeti kulturális örökség gondozója ezer kis parcellát osztott szét az állampolgárok között, akkora területet, amelyen 2,6 millió fej salátát lehet termeszteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását