2024. április 19. - Emma

Herényi nem piszkálná most az MDF országos gyűlését

Nem javasolja összehívni az országos gyűlést az EP-választás előtt az MDF elnöksége - mondta Herényi Károly, a párt frakcióvezetője az MDF szerdai budapesti elnökségi ülése után.
2009. március 11. szerda 19:20 - HírExtra
Az MDF elnöke azt javasolta, hogy az országos választmány június 13-ára, az EP-választás utánra hívja össze az országos gyűlést - fogalmazott. Hozzátette: a gyűlésen Dávid Ibolya, az MDF elnöke bizalmi szavazást kér majd maga ellen a küldöttektől a 2010-es választások előtt. Mint mondta, a gyűlés témája lesz még a párt felkészülése a 2010-es választásokra.

Herényi Károly kiemelte: a választási kampány az MDF EP-listájának nyilvánosságra kerülésével elindult, és április első hetében pedig az ajánlószelvények gyűjtése is megkezdődik. Hozzátette: a választási kampány közben felesleges és indokolatlan országos gyűlést tartani, a választást követően azonban kötelező.

Boross Péter volt miniszterelnök hétfőn, a párt frakcióülése után elmondta: azzal az indítvánnyal élt, hogy hívják össze a párt rendkívüli országos gyűlését.

Rendkívüli országos gyűlést akkor kell összehívni, ha azt írásban, a napirend megjelölésével kezdeményezi vagy a párt országos választmánya, vagy legalább nyolc megyei/budapesti választmány, vagy - különösen fontos ügyben - a párt elnöke.
Herényi Károly hangsúlyozta: az MDF elnöksége minden tagot arra kér, hogy támogassa a párt európai parlamenti választási kampányát.

Arra a kérdésre, hogy felmerült-e az elnökségi ülésen, hogy az országos gyűlést a választások előtt tartsák, a frakcióvezető nemmel válaszolt. Arra, hogy volt-e arról szó, hogy valaki még elhagyja a pártot vagy a frakciót, Herényi Károly szintén nemmel felelt.
Hock Zoltán az elnökségi ülés előtt újságíróknak azt mondta: úgy hívták össze az elnökségi ülést, hogy nem volt napirend.

Herényi Károly az ülés után azt nyilatkozta: két napirendi pont volt, az egyik a választmányi ülés óta eltelt időszak eseményei, a másik pedig a frakció helyzete.Csáky András hétfőn jelentette be, hogy kilép az MDF frakcióból, ezért a házszabály értelmében a tízről kilenc főre csökkent frakció megszűnik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását