2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ismét dobbanhatnak azok az amerikai szívek

Ismert, létező emberek, hétköznapi ,fehérgalléros hősök szerepelnek az amerikai „szuperhírók oldalán. Indulhat a közös harc a szupergonosszal , az orosszal, az arabbal, a fundamentalistával, mindazokkal akik a „csillagos sáv” ellen tevé
2009. január 15. csütörtök 06:50 - B.R.
Itt, a zűrös  Közép-Európában is szükség lenne hősökre. Nekünk nem jutott, igazság szerint  Amerikának sem. Ahogy a klisé szól: „Elmúlt a hősök ideje.”De a jenkik vérmesen kitartanak, és ha kell, secc-perc alatt kreálnak egyet maguknak. Legújabb megmentőjük ”a  két lábon járó USA”, az elnök, aki szárnyai alá veszi az egyre halványabban tündöklő „amerikai álmot”

Ízes-Barackos


A képregény óriás, a Marvel kiadó is beszállt „Barack-láz” megerősítésébe. A mai napon, az új amerikai miniszterelnök hivatalos beavatásának napján (2009.január.14) jelent meg egy különleges Pókember kiadvány, melynek címlapján Obama látható. Az elnök „OKÉ” jelet mutat, mögötte pedig a tökvicces Peter Parker, kedvenc pizsamájában, és beszédbuborékjában egy teljesen jogos kérdéssel. A  sztori szerint a történelmi pillanatot valamelyik SpiderMan-ősellenség kívánja megzavarni  (lehet találgatni Dr. Octopus, Dr.Doom, és a Zöld Manó között), ám a pók közbelép, és a hálójával védelmezi meg a felhajtást. Kérdem én, milyen a Zöld Manó politikai hovatartozása? Dr. Doom Hillary-re szavazott volna? Octopus elment volna egyáltalán szavazni...?  A „miért?”-re a Marvel hivatalos nyilatkozata ennyi : „ mikor megtudták, hogy Obama pókember-fan, késztetést éreztek hogy egy történetbe vegyék a két hőst”. Ők ezzel tisztelegnek a képregénygyűjtő elnök előtt. A történet vége egy jópofizós pacsi a hős és rajongója között, a Marvel-nek pedig jó amerikai dollárok csilingelése. Egy másik kiadvány, a „X-Presidents” is hasonló vizeken evez. Ott exelnökökből álló szupergroup küzd a gonoszok ellen (Gerald Ford, Jimmy Carter, Ronald Reagen, George Bush), mellőzve a komolykodást - szerencsére.

A Wall Street-i kanálhajlítás

Az Obamás eset nem az egyetlen az amerikai képregénygyártás történetében. A szebb időket látott Uri „nincs kanál” Geller is kamatoztatta egy alkalommal szakértelmét a Fenegyerek (Daredevil) oldalán, mikor is egy ízeben a szupergonosz Agyhullámal (Mind-Wave-el)  került szembe. A telepata rossz fiú a Wall Street-re tolat „Think Tank”-jával, lézer sugarakkal riogatja a az ott szaladgáló öltönyös arcokat, és kezét ökölbe szorítva fenyegeti a bux-index alakulásának sorsát. Mindaddig, amíg fel nem tűnik a Fenegyerek, akiről még csak nem is sejtik hogy civilben egy vak ügyvéd. Láthatjuk, világtalansággal többet is el lehet érni, mint az „I just call, to say, I love you” refrénű dal általi népszerűséget. A történet drámai fordulatot vesz, mivel a vörös ruhás hős nem képes megfékezni a gonoszt, ám mint borult égből a napsugár, feltűnik a dús hajú Uri Geller, és az ő közreműködésével sikerül elintézni a telepata Mind-Wave-t, és a tankját ( „NE mukodj”). Nagy story.

„...akkor Mohamed megy Superman-hez.”

Mohamed előélete
Cassius Clay - ez Ali eredeti neve - a történelem legnagyobb bokszolói közé tartozik. A 60-as években többször felszólalt a vietnámi háború ellen, és nem is mutatott hajlandóságot a bevonulásra. „Semmi bajom a vietkongokkal, a vietkongok sosem Niggereztek le”, mondta. 5 évre, és 10 000 dollárra büntették ezen tettéért. Később a nagy Amerika megbocsájtotta régi bűnét, így már nem volt a rendszer ellenségének elkönyvelve.
1978-ban jelent meg egy DC (a Marvel mellett a másik legnagyobb képregénykiadó) kiadvány, melyben a kor két hősét ütköztették meg egymással : Mohamed  Ali-t, a "Fekete Supermant", és Clark Kent-et, a "Kriptonit-i Supermant".  Így az  amerikai lobogó alatt küzdhetett meg a szintén kisebbségi, de mégis „amerikai-prototípus” újságíróval. Valószínűleg mindketten győztesen kerültek ki a csatából, és a történet kedélyes cseverészéssel „tisztelgéssel a szélben, zászló alatt” végződött, ahogy ismerjük a tengerentúli történeteket…

Mátyás az igazságos

A történelmi személyek, hősök képregényben való szerepeltetése nem csak Amerikára jellemző.
Mátyásról is látott már napvilágot képregény, kisebb műhelyek kiadásában - a reneszánsz évének köszönhető népszerű pályázat okán. A mi fikciós hősünk egyébként a "Turulfi". Vajon ő melyik politikusunkkal pacsizna a Parlament mögött?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását